Zenés darab előadására készülnek a balassagyarmati fegyház fogvatartottjai

Zenés darab előadására készülnek a balassagyarmati fegyház és börtön fogvatartottjai, a programnak reintegrációs célja is van – mondta az előadásban közreműködő Várnagy Andrea zongoraművész egy tévéműsorban szombaton.

 

A darab Szent Adorjánnak, a büntetés-végrehajtás védőszentjének megtérését dolgozza fel, aki a keresztényüldözésekben is részt vett római katonaként, majd felesége hatására megtért – fűzte hozzá.

Mint elmondta, a darabot az egyik fogvatartott, Tóth Sándor írta, aki nagy érzékenységgel nyúlt a témához, és olyan zenét és szöveget alkotott, amelyek által a nézők katartikus pillanatokat élhetnek majd át.

Amióta elkezdődtek a próbák, a fogvatartottak között nem alakult ki semmilyen konfliktus, és olyan csapatot, egységet alkotnak, amelynek a darabon túlmutatva is szerepe lehet – vélekedett Várnagy Andrea.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.