Kullancsszövetség: mobilalkalmazás is segít a védekezésben

Mobilalkalmazással segíti a kirándulókat a Magyar Kullancsszövetség a kullancs által terjesztett betegségek megelőzésében – közölte a szövetség elnöke kedden az egyik televízió csatorna műsorában.

 

Kapiller Zoltán azt mondta, az alkalmazás megmutatja, hogy az adott területen milyen kullancsfajok élnek, melyek veszélyesek az emberre és milyen betegségeket terjesztenek. Emellett a megelőzésről és a megelőzéshez szükséges eszközök – például kullancsriasztó, kullancseltávolító kanál, kullancsteszt – legközelebbi beszerzési helyéről is tájékoztat.

A betegséget terjesztő kullancsok száma folyamatosan nő, mert nincsenek téli fagyok, amelyekben az előző évi populáció elpusztulna. A felmelegedés miatt pedig egy új kullancsfaj is érkezett Magyarországra – ismertette.

Évente 50-100 ezer ember betegszik meg kullancs miatt, de az orvosok sok esetben nem jönnek rá, hogy ez áll a háttérben, mert a kullancs által terjesztett betegségek háromszáz egyéb klasszikus belgyógyászati betegséget imitálnak – hívta fel a figyelmet Kapiller Zoltán.

Az elnök szerint emiatt legalább a megyei székhelyeken centrumokat kellene létre hozni, ahol olyan orvosok, szakemberek dolgoznának, akik a kullancs által terjesztett fertőző betegségeket önállóan és kevert fertőzéses formában is felismerik.

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.