A budaörsi nyílt levélre eddig közel 6 ezer támogató aláírás érkezett

(Budaörs, 2019. május 8. – Budaörsi Infó) A budaörsi pedagógusok országos kezdeményezésével kapcsolatban újabb információkat juttattak el szerkesztőségünkbe a szervezők. E szerint az Orbán Viktor miniszterelnöknek írt nyílt levélhez eddig közel 6 ezer támogató aláírás érkezett az ország nevelési oktatási intézményeiből.

 

 

A szervezők a támogató aláírások beérkezési határidejét május 10-ig meghosszabbították, mert ezt többen kérték tőlük.

Továbbra is többségében a támogató, kiállásukért gratuláló visszajelzéseket kapnak, de sokan számoltak be arról, hogy intézményvezető, tankerület igazgató vagy polgármester tiltotta meg számukra a nyílt levél aláírását.

A budaörsi pedagógusok szerint inkább az élre kellene állniuk ezeknek az vezetőknek, de minimum hagyni, hogy a nyílt levelet aláírják minél többen, mert csak így van esély arra, hogy érdemi változások következzenek be az oktatáspolitikában.

Szerintük az egyik aktuális legnagyobb probléma a rövidesen nyugállományba vonulók pótlása.

Elmondásuk szerint jelenleg a pálya presztízse soha nem látott mélységben van, hiszen melyik az a normális középiskolás, aki olyan egyetemet választ, aminek elvégzése után a bére a garantált minimálbér alatt lesz? – teszik fel a kérdést.

De: ki választ olyan hivatást, ahol diplomásként 2/3 részét sem kapja a többi diplomás bérének? Ki akar olyan ágazatban dolgozni, amelyben az ígéreteket nem tartják be, a kezdő és a pályán lévő pedagógusoknak pedig megélhetési gondjaik vannak és nincs jövőképük – sorolták még a problémákat.

Megemlítik a dajkák kilátástalan helyzetét is és példának hozzák fel azt a 45-50 év közötti diplomás iskolatitkárt is, akinek fizetését több 10 ezer Ft-tal kellene kiegészíteni, hogy elérje a garantált bérminimumot.

Szerintük a pálya vonzóvá tételéhez az anyagiakon kívül arra is szükség lenne, hogy az intézmények és a pedagógusok a végrehajtó szerepből szabad, autonóm, kreatív döntéshozóvá válhassanak.

Megjegyzik, hogy a miniszterelnök nem hajlandó átvenni tőlük a nyílt levelet. Az országban bárhol, bármikor mindössze 3 percet kértek az átadásra tőle. A nevében érkezett válasz az volt, hogy erre nincs ideje.

 

A május 10-éig még aláírni szándékozók a teendőkről a kezdeményezők által létrehozott honlapon találnak információt: www.budaorsi-level.webnode.hu.

 

 

Korábban megjelent cikkeink a témával kapcsolatban: 

A miniszterelnök időbeosztása nem teszi lehetővé, hogy átvegye a budaörsi levelet

Még egy hétig várják az aláírásokat – Három percet kértek a nyílt levél átadására a budaörsi pedagógusok Orbán Viktortól

Fejlemények az Orbán Viktornak írt nyílt levél ügyében – Megfenyegették a budaörsi pedagógusokat

Nyílt levél Orbán Viktornak – 273 budaörsi pedagógus követelése

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.