Kibernetikai segélyhívót helyeztek üzembe Romániában

Kibernetikai biztonsági incidensek bejelentésére és azonnali szakmai segélynyújtásra alkalmas segélyhívó-rendszert helyeztek üzembe csütörtökön Romániában – tudatta a bukaresti távközlési minisztérium.

 

A valamennyi romániai telefonszolgáltató hálózatából hívható 1911-es rövid számon magánszemélyek, cégek és közhivatalok egyaránt bejelenthetik, ha számítógépes rendszereik biztonságát veszélyeztető üzemzavart észlelnek. A segélyhívó szolgáltatást a Kiberbiztonsági Országos Központ (CERT-RO) működteti, azzal a céllal, hogy a hackertámadások áldozatait a call-centerben szolgálatot teljesítő szakemberek mielőbb “elsősegélyben” – szakszerű tanácsadásban – részesíthessék.

A román szaktárca közleménye felidézte, hogy a kiberbűnözés évente 400 milliárd dollárra tehető kárt okoz szerte a világon, volumene pedig megötszöröződött 2013 óta. Az Európai Unióban működő cégek 80 százaléka szembesült tavaly legalább egy kibernetikai incidenssel – tették hozzá.

A kibernetikai segélyhívó üzembe helyezése elsősorban a magánszemélyeknek, kis- és középvállalkozásoknak kíván segítségére lenni a számítógépeiket célba vevő rosszindulatú programok kivédésében. A CERT-RO-nál – segélyhívó híján – tavaly mindössze 1200 incidenst jelentettek be.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.