NAV: máig érkeznek a papíralapú adóbevallási tervezetek

Máig kapják meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában szereplő címre a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Emellett, azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van – közölte a NAV.

 

A NAV tájékoztatása szerint a postai csomag általánosságban tartalmaz egy rövid, személyre szabott tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot (18EGYSZA) és az annak visszaküldésére szolgáló válaszborítékot. Kiegészítő nyilatkozatot azok kapnak, akiknek a hibátlan tervezete visszaigényelhető vagy befizetendő adót tartalmaz – tették hozzá.

Akik egyetértenek a tervezettel, azoknak nem kell módosítaniuk annak tartalmát, a visszaigényelhető adót tartalmazó tervezet esetén elég a kiegészítő nyilatkozatot aláírva visszaküldeniük, amelyben kiválasztható, hogy a visszaigényelhető összeget a NAV postai úton vagy átutalással juttassa el. A nyomtatvány kitöltésével és visszaküldésével válik a bevallási tervezet érvényes bevallássá, az összeg kiutalása a beérkezés időpontjától számított 30 napon belül megtörténik.

Ha befizetendő adót tartalmaz a tervezet, a csatolt kiegészítő nyilatkozaton jelölhető a részletfizetés. Szintén feltüntethető, hogy az adózó melyik önkéntes pénztárhoz kívánja a rendelkezés összegét utaltatni, ha több pénztárnak is tagja volt.

Akik egyetértenek a tervezettel és kiegészítő nyilatkozatot sem kaptak, nem kell tenniük semmit – őstermelők és áfás magánszemélyeken kívül – a tervezetből automatikusan bevallás lesz. Azok viszont, akik nem értenek egyet a tervezetben szereplő adatokkal, a 18SZJA bevallást kell benyújtaniuk május 20-ig, mivel a papíralapú tervezet adatait nem lehet módosítani.

A NAV kiemeli: a mezőgazdasági őstermelők új lehetőségként nyilatkozhatnak arról, hogy az e tevékenységből származó bevételük nem haladta meg a 600 ezer forintot. Kiegészítő nyilatkozat csak akkor tehető, ha a tervezet tartalmaz minden olyan jövedelmet, amelyről bevallást kell benyújtani.

Tájékoztató levelet kapnak azok, akikkel kapcsolatban nem érkezett kifizetői, munkáltatói adatszolgáltatás a NAV-hoz, ezáltal számukra nem készült tervezet, de kérték annak postai kiküldését.

Az ügyfélkapuval rendelkezők – ugyancsak április 30-áig – értesítést kapnak az elektronikus tárhelyükre, ha a webes felületen nem nézték meg az adóbevallási tervezetüket, de van fizetendő vagy visszaigényelhető adójuk, vagy a NAV rendelkezésére álló adatokban hiányosság, ellentmondás tapasztalható – írták. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.