Az eddig védettnek hitt hegyvidéki területekre is eljutnak a szálló műanyagrészecskék

 A műanyagszennyezéstől eddig védettnek hitt, lakatlan hegyvidéki területekre is eljutnak a szél és csapadék által szállított mikroműanyagok – állapította meg egy skót és francia szakemberekből álló kutatócsoport, amely a Pireneusok egy több mint 1500 méter magasan lévő meteorológiai állomásánál végzett vizsgálatokat.

 

A Nature Geoscience című folyóiratban publikált tanulmány készítői 2017-2018 folyamán öt hónapon át vizsgálták a Spanyolország és Franciaország közötti természetes határt képező magashegységben lévő állomás környékét és megállapították, hogy naponta átlagosan 365 apró műanyagrészecske rakódott le a terület minden egyes négyzetméterén – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A kutatók két megfigyelőkészüléket használtak, hogy azok egymástól függetlenül mérjék fel a mikroműanyagok koncentrációját a területen, amely a legközelebbi falutól hét, a legközelebbi várostól, Toulouse-tól pedig több mint 100 kilométerre fekszik.

A szakemberek döntően a 10 és 150 mikrométer átmérőjű – összehasonlításképpen, egy emberi hajszál átlagosan nagyjából 70 mikrométer széles – műanyagrészecskékre fókuszálták a vizsgálatukat.

A délnyugat-franciaországi Toulouse-ban működő EcoLab munkatársa, Deonie Allen szerint a tanulmány legfőbb megállapítása, hogy a mikroműanyagok – lévén, hogy a szél, a hó és az eső elszállítja őket a távoli hegyvidékekre, ahol aztán lerakódnak – légköri szennyezőanyagoknak számítanak.

A kutatóknak ugyan sikerült megállapítaniuk a műanyagok típusát, ám azt, hogy pontosan honnan érkeztek vagy mekkora távolságot “tettek meg”, nem sikerült megállapítaniuk.

A légáramlatok elemzése alapján azonban úgy vélik, hogy a műanyagrészecskék egy része legkevesebb 100 kilométerről érkezhetett. “A jelentős helyi műanyaghulladék-források hiánya miatt azonban, feltehetőleg messzebbről származnak” – jegyezte meg Allen.

A kutatókat megdöbbentette, hogy a meteorológiai állomásnál megállapított mikroműanyag-koncentráció egyenértékű a Párizshoz és a dél-kínai iparvároshoz Tungkuanhoz hasonló nagyvárosokban kimutatott értékkel. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.