A Notre-Dame megmenekült a teljes pusztulástól, de jelentősek a károk

Hétfőn délután hét óra előtt néhány perccel tűz ütött ki a párizsi Notre Dame székesegyházban. A lángok gyorsan terjedtek, nyolc óra körül már leomlott a katedrális központi tornya.

 

 

– Kilenc óra magasságában az egyik harangtornyot is elérték a lángok.

– A tűzoltóság szóvivője arról beszélt, hogy tíz-tizenegy óráig tart a kritikus időszak. Ekkor derül ki, hogy mennyit sikerül megmenteni az épületből.

– A belügyminiszter-helyettes este tíz órakor baljóslatúan azt mondta, hogy „nem biztosított a székesegyház megmentése”.

– Tizenegy órakor közölték, hogy a tető kétharmada ugyan leégett, de az épület megmenekült a teljes pusztulástól.

– Emmanuel Macron viszont megígérte, hogy újjáépítik a Notre-Dame-ot.

– Szerencsére csak egy tűzoltó sérült meg, ezernél több embert azonban evakuáltak a környékről.

– A hatóságok szerint nem szándékos gyújtogatás történt, hanem baleset.

Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek szolidaritásáról biztosította a párizsi érseket és a francia katolikus közösséget. Az MTI-hez eljuttatott levelében a bíboros azt írta: megrendülten értesült arról, hogy a nagyszerű párizsi Saint-Sulpice-templomot ért tűzeset után most, a nagyhét kezdetén a város főtemploma, a Boldogságos Szűz Máriának szentelt Notre-Dame áll lángokban.

 

notredame2

 

Tíz órakor a belügyminiszter-helyettes már sokkal baljóslatúbban fogalmazott: a tűzoltók nem biztosak abban, hogy meg tudják fékezni a lángok terjedését a tetőszerkezetben, és rámutattak:

Amennyiben a tűz mindkét harangtornyot eléri, annak beláthatatlan következményei lesznek.

„A tűz elérte a tető felületének kétharmadát, amely beomlott, akárcsak a huszártorony. Jelen pillanatban a székesegyház hátsó részének megmentésén dolgoznak, ahol a legértékesebb műkincsek vannak, amelyeket megpróbálunk kimenekíteni” – mondta Jean-Claude Gallet tábornok, a párizsi tűzoltóbrigád parancsnoka, aki szintén a helyszínen tartózkodik.

„A következő művelet az északi harangtorony megmentésére irányul. Megvan a veszélye, hogy összeomlanak a harangok. Ha a harangok összeomlanak, az a torony ledőlését jelenti” – tette hozzá. Egyes jelentések szerint az északi harangtoronyban már felcsaptak a lángok.

A főkapun át a homályba borult hajóban a padozatra hullott vörös parázsdarabokat lehetett látni. A tűzoltók drónokat küldtek az épület fölé, a belsejébe pedig egy robotot.

– A Reuters hírügynökség szerint tizenegy óra után a francia tűzoltóság egyik tisztviselője azt mondta, hogy: Most már azt mondhatjuk, hogy a Notre-Dame épülete megmenekült a totális megsemmisüléstől.

– Az AFP francia hírügynökség is arról számolt be egy tisztviselőre hivatkozva, hogy a fő épület „megmenekült, megőrizték”.

– A tüzet végül a harangtornyoknál sikerült megfékezni.

– Nem sokkal éjfél előtt a francia államfő, Emmanuel Macron bejelentette, hogy: Újjáépítjük a Notre-Dame székesegyházat.

Hozzátette, hogy az újjáépítéshez nemzetközi adománygyűjtést kezdeményeznek.

 

notredame3

 

– A műalkotások megóvását és azt, hogy az embereket megóvják a részlegesen összeomló épület jelentette veszélyektől nevezte a legfőbb célnak a Notre-Dame székesegyházban pusztító tűzzel kapcsolatban Párizs alpolgármestere, Emmanuel Grégoire a BFMTV francia televíziónak. A műalkotások megmentésére külön csapatot állítottak össze, egyelőre nincs hír arról, hogy a felbecsülhetetlen értékű kincsek közül mi az, ami elpusztult, mi rekonstruálható, és mi menekült meg.

– Az épület újjáépítéséről eddig azt közölték, hogy az éveket fog igénybe venni.

Szemtanúk arról írnak, hogy dél felé, az Eiffel-torony irányába fújja a szél a füstöt. A füstoszlop Párizs minden pontjáról látszódott, de érezni csak a tűzhöz közel lehet azt. Több fotón az látszik, hogy az emberek eltakarják az orrukat, miközben mások arról számoltak be, hogy nem lehet kifejezetten érezni a füstöt.

 

 

A Notre-Dame a világ egyik leglátogatottabb, Párizs legismertebb gótikus stílusú temploma, a Párizsi főegyházmegye főszékesegyháza. Évente 13 millió látogatót fogadott. A katedrálist Maurice de Sully, Párizs püspöke kezdte építeni 1163-ban, és 180 év kellett ahhoz, hogy a munkák befejeződjenek a Cité-szigeten álló román stílusú székesegyház helyén.

A székesegyház hossza 128, szélessége 41, az ikertornyok magassága 63, a főhajó belmagassága 48 méter. A hosszháza öt-, a keresztháza pedig egyhajós. A fő- és a kereszthajó képzeletbeli metszéspontján áll a huszártorony. Az ikertornyok közötti rózsaablak átmérője közel 10 méter.

A templom 850. évfordulójára 2012-ben felújították a 7800 sípú nagyorgonát. Az UNESCO világörökségét részét képező székesegyház állapota rohamosan romlott, ezért kezdődtek meg a felújítási munkák.

 

 

(Forrás: mti/index/mandier)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.