A visszaélések miatt vezette be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a kétszintű ügyfélazonosítást

A visszaélések elkerülés érdekében vezette be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) a honlapjain a kétszintű ügyfélazonosítást a bankkártyával végzett e-matricás, illetve e-útdíjas vásárlásoknál.

 

 

Bartal Tamás, a társaság vezérigazgatója hétfőn egy tévéműsorban azt mondta, az ügyfeleknek eddig csak a kártyaadatokat kellett megadniuk, amelyek mind szerepelnek a kártyán. Ezért azokkal bárki fizethetett útdíjat interneten keresztül, akkor is, ha lopott kártyával próbálkozott.

Az ügyfeleknek hétfőtől a kártyaadatokon túl a banktól sms-ben kapott megerősítő kódot is meg kell adniuk, ezzel biztonságosabbá válik a rendszer – közölte.

Kiemelte, fontos, hogy a banknak megadott telefonszám aktuális legyen, különben nem lehet végrehajtani a NÚSZ online felületein – ematrica.nemzetiutdij.hu, illetve hu-go.hu – kezdeményezett elektronikus fizetést.

A vezérigazgató kitért arra is, 2018-ban nyolcszázezer tranzakciót hajtottak végre a weboldalaikon összesen hatvanmilliárd forint értékben. A vásárlások száma az elmúlt években évente tíz százalékkal emelkedett.

A kétszintű ügyfélazonosítást szeptember 14-től minden bankkártyával végzett online tranzakció esetében kötelező bevezetni az Európai Unió tagállamaiban – tette hozzá Bartal Tamás.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.