A Pingpong Napja Budaörsön

(Budaörs, 2019. március 12. – Budaörsi Infó) 2019. március 9-én rendezték meg a Budaörsi Pingpong Napját a Városi Sportcsarnokban. 

 

 

A sportnap délelőttjén Budaörs Város Amatőr Asztalitenisz Bajnokságára került sor, ahol a résztvevők ideális versenykörülmények között sportolhattak, a több mint 60 induló mindegyike tombolaszelvényt kapott, melynek sorsolására az esti nemzetközi mérkőzés szünetében került sor. Az amatőr verseny jó hangulatban és a lehető legsportszerűbben zajlott le.

A nap folyamán az érdeklődők kipróbálhatták a pingponghoz hasonlító split-pong és teqball nevezetű játékokat, illetve felmérhették pingpongtudásukat a Budaörsi Sport Club Asztalitenisz Szakosztályának játékosaival és edzőivel.

A budaörsi női asztalitenisz csapat fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte, melyet emlékezetessé tett az a siker is, hogy az SH-ITB Budaörsi 2i SC elődöntőt játszott az Európai Asztalitenisz Szövetség második számú nemzetközi kupájában.

A spanyol Cartagena elleni mérkőzés az asztaliteniszhez mérten komoly sajtómegjelenést és médiaérdeklődést váltott ki, és a nézők is szép számmal megjelentek.

 

 

budaors_cartagena_2019marc9_ettu_asztalitenisz

 

Az aktuális egyéni magyar bajnok, Pergel Szandra kiváló játékkal legyőzte a spanyol válogatottban is szereplő honosított kínai ellenfelét, és Lovas Petra is győzni tudott a magyar származású Erdelji Szilvia ellen.

A spanyol csapat másik ázsiai játékosa Fazekas Máriát és Pergel Szandrát is legyőzte, a vendégek harmadik győzelmét a spanyol-kínai játékos szerezte meg.

A Budaörsi Sport Club első alkalommal játszott elődöntőt ebben a kupasorozatban, és a maximumhoz nagyon közel teljesített, megnehezítette a háromszoros ETTU Kupa győztes Cartagena dolgát, és így maradt bőven izgalom a március 24-i, spanyolországi visszavágóra.

A Budaörsi Pingpong Napján az asztalitenisszel kapcsolatos legszélesebb programkínálattal találkozhattak a résztvevők, akik közül három szerencsés tombola tulajdonos napijegyet nyert az április 21-28-a között Budapesten megrendezendő asztalitenisz világbajnokságra, ahol a magyar válogatott tagjai között két budaörsi játékosnak, Pergel Szandrának és Nagyváradi Mercédesznek is szurkolhatnak.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.