Több mint egymilliárd forintból fejlesztik a Pilisi Parkerdőt

Több mint egymilliárd forintból fejlesztik a Pilisi Parkerdőt a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumban a parkerdő alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából – közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs előadója kedden egy tévéműsorban.

 

Mészáros Péter azt mondta, a beruházás során többek között kilátót létesítenek Gödöllőn a Margita csúcson, Gerecsében a Nagy-Getén, valamint Szentendrén a Bölcső-hegyen.

A Budakeszi Vadaspark is idén jubilál, ezért ott is lesznek fejlesztések.

Kitért arra, hogy az Országos Erdészeti Egyesület adatai szerint évente 25 millióan látogatják a Pilis Parkerdőt, a fejlesztésektől pedig azt remélik, hogy a helyszín még több embert vonz majd.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.