Kié lesz idén a legszebb betlehemes jászol?

(Budaörs, 2018. december 8. – Budaörsi Infó) A Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola illetve Budaörs Város Önkormányzata idén is megrendezte a Nagyné Kántor Éva betlehemes jászolkészítő versenyét. Elkészültek a remekművek, hamarosan az is kiderül, hogy ki lesz a győztes. 

 

 

2018. december 7-én készültek az alkotások, az ünnepi eredményhirdetéssel egybekötött kiállításmegnyitó pedig 2018. december 10-én 16 órakor lesz a Városháza aulájában.

A megszokottakhoz híven ünnepi műsorral készültek az iskolások.

 

jaszolkeszitoverseny18 (10)

 

jaszolkeszitoverseny18 (5)

 

Az alkotások Vízkeresztig – 2019. január 6-ig naponta: 8.00-18.00 óráig lesznek megtekinthetőek.

Idén négy intézményből érkeztek diákok, és 12 alkotás készült el, amelyeket hamarosan meg lehet tekinteni a Városházán!

 

jaszolkeszitoverseny18 (4)

 

A minden évben megrendezett megmérettetés célja, hogy városunk iskoláinak együttes részvételével, hagyományőrző céllal rá hangolódjunk a közelgő ünnepekre, illetve a gyerekek hozzájáruljanak Jézus születésének méltó megünnepléséhez.

 

jaszolkeszitoverseny18 (2)

 

jaszolkeszitoverseny18 (3)

 

A helyszínen olyan alkotások készültek el, melyek Jézus világára jöttének történetét dolgozzák fel, mutatják be. A kis Jézus, Mária, József és a három királyok megjelenítésével.

 

jaszolkeszitoverseny18 (11)

 

jaszolkeszitoverseny18 (9)

 

jaszolkeszitoverseny18 (8)

 

jaszolkeszitoverseny18 (7)

 

Az egyetlen kikötés az volt, hogy a művek természetes anyagok felhasználásával készülhetnek el. Ez lehetett fa, vessző, parafa, fakéreg vagy bármilyen más természetesnek számító alapanyag.

 

Az értékelést szakmai zsűri végzi. A szempont az ötletesség, a téma egyéni megjelenítése mellett az volt, hogy hogyan jelennek meg a természetes anyagok a gyerekek munkáiban.

 

jaszolkeszitoverseny18 (1)

 

Kíváncsian várjuk az eredményeket!

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.