Szemben az uralkodó nézettel mégsem az ősember irthatta ki az egykor Afrikában élő óriási emlősök jó részét egy új amerikai kutatás szerint – számolt be róla a ...

(Budaörs, 2018. november 24. – Budaörsi Infó) December 16-án vasárnap, Advent harmadik vasárnapján tartja a város a Budaörs Karácsonya rendezvényt a Templom téren. 11 órától egész nap családi programok, koncertek, játékok és vásár várja a ...

Más bálnák is hallják a dalt, így ők is azt kezdik használni a régi ...

Közlekedésbiztonsági kampányt indított a rendőrség, az akció több mint két hétig tart még – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) balesetmegelőzési és közlekedési osztályának vezetője az egyik televízió csatorna ...

A cukorbetegséggel élő gyerekek és fiatalok nehézségeire kívánja idén felhívni a figyelmet a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsora, amely a diabéteszben érintett gyerekekkel foglalkozó szervezetek részére gyűjt adományokat december 16-án egy egésznapos műsorfolyam ...

Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével – jelentette be a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese az adóhatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján ...

Feltehetően egy kelta szekér maradványait találták meg kincsvadászok fémdetektorral az Egyesült Királyság Pembrokeshire megyéjében, ez az első, amelyre Walesben bukkantak – adta hírül csütörtökön a BBC ...