Adatbázissal segíti a tűzifát vásárlókat a Nébih

Adatbázisban gyűjti a jogszerűtlen tűzifahirdetések adatait a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy ezzel is segítse a vásárlókat – hívta fel a figyelmet Nagy Dániel, a hivatal erdészeti igazgatóságának igazgatóhelyettese az egyik televízió csatorna műsorában.

 

Elmondta: sok panasz érkezik a hatósághoz az interneten vásárlóktól, hogy nem azt a fafajú tűzifát vagy nem azt a mennyiséget kapták meg, amit kifizettek, esetleg egyáltalán nem is kapták meg a szállítmányt.

A Nébih korábbi próbavásárlásai során eltávolíttatták a megtévesztő, jogszerűtlen hirdetéseket, de azt tapasztalták, hogy újra megjelentek hirdetések ugyanazokkal a telefonszámokkal, ezért is állították össze az adatbázist – közölte.

Nagy Dániel kiemelte: tűzifa vásárlásakor a vevőknek kapniuk kell számlát vagy nyugtát, szállítójegyet, amelyen szerepel a megvásárolt fafaj és mennyiség, valamint kötelező tartalmú tájékoztatót.

Az igazgatóhelyettes hozzátette: van pozitív lista is a legális forgalmazókról.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.