Ismét megnyit a Primanima mesevilága

(Budaörs, 2018. október 19. – Budaörsi Infó) A Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál idén harmadik alkalommal szervez Magyarországon és Erdélyben vetítéseket a legfrissebb hazai és nemzetközi animációs mesefilmekből október 20. és 27. között. A budaörsi helyszínen a gyerekeket és a kisgyerekes családokat animációs foglalkozásokkal és gyerekkoncerttel is várják.

 

Október 24. és 27. között hetedszer rendezik meg a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált. A 2012-ben alapított Primanima Magyarország legfiatalabb és legdinamikusabban növekedő animációs seregszemléje, melynek különlegessége, hogy diák-, diploma- és elsőfilmeket mutatnak be a világ minden tájáról. Az idén hetedik kiadásához érkező fesztivál gyerekvetítéseit immár harmadik éve a budaörsi helyszín mellett több más magyarországi nagyvárosban, valamint erdélyi helyszíneken is megtekinthetik a nézők.

A fesztiválon a gyerekfilmeket korcsoportok szerint elosztva három blokkban vetítik, így az óvodásoktól kezdve a kisiskolásokon keresztül a felső tagozatosokig minden gyerek megtalálhatja a neki való animációs filmeket. Az egyórás vetítéseket minden helyszínen közönségszavazás kíséri, amely alapján a legjobb nemzetközi film mellett a legjobb magyar gyártású filmnek járó Csermák Tibor-díjat is kiosztják. A díjat a szervezők a legendás budapesti Pannónia Filmstúdióban alkotó animációsfilm-rendezőről, az 1965-ben fiatalon elhunyt Csermák Tiborról nevezték el. Csermák legszebb alkotása, A piros pöttyös labda című lírai mesefilm 1961-ben elnyerte a Velencei Gyermekfilmfesztivál fődíját.

Idén először a gyerekfilmes versenyprogramot egy szakmai zsűri is elbírálja a gyerekközönség mellett, a zsűri tagjai Balázs Zoltán, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszékének vezetője, Czakó Judit vágó és Gelley Bálint animációsfilm-rendező, producer.

A gyerekfilmek válogatásában számos hazai alkotás mellett többek között fiatal francia, német, angol, belga, lengyel, orosz és cseh animációs rendezők gyerekeknek készült meséi mutatkoznak be. A magyar filmek között vetítik a Kipp-kopp a fűben című Marék Veronika-mese adaptációját, illetve a Hajótöröttek című új magyar rajzfilm-sorozat egyik frissen elkészült epizódját. Bemutatják a népszerű retró rajzfilmszéria, A kockásfülű nyúl sorozat legújabb részét is, melyben egy robotnyúllal kerül konfliktusba mindannyiunk kedvenc zöld játéknyuszija. A nemzetközi mezőnyben helyett kapott a kanadai–horvát koprodukcióban készült A sündisznó otthona (Hedgehog’s Home) című fesztiváldíjas bábfilm, amely Branco Ćopić bosnyák író ismert meséjét dolgozza fel a rendíthetetlen sünről, aki megvédi otthonát az erdő fenevadjaitól. A francia Csere (Flipped) egy játékos mese arról, mi lenne ha szerepet cserélnének a gyerekek és a felnőttek.

A budaörsi helyszínen a Primanima a gyerekfilmes vetítésen kívül animációs játszóházzal is várja az óvodás és iskolás csoportokat és a családokat.  A Primanima Animációs Játszóház 2017 januárjától állandó helyszínként a BABtérben működik, ahol az animációs filmek legifjabb rajongóit avatják be a rajzfilmkészítés titkaiba. A foglalkozásokon a hagyományos, kézműves technikákat ötvözik a digitális számítógépes eljárásokkal. Az alkotókedvű gyerekek különféle optikai játékokat, pörgetős füzetet, papírkivágásos animációt és tárgyanimációt készíthetnek. Az animációs foglalkozáson a részvétel ingyenes, de csoportok esetében hétköznap regisztrációhoz kötött (jelentkezni a primanima@primanima.hu címen lehet.)

Október 27-én szombaton 9.30-tól Ágoston Béla Hanglégkör elnevezésű interaktív hangszerbemutatóján játékos zenei utazásra hív minden öt év feletti kalandvágyót. A közös zenélés végén a gyerekekkel együtt adják át a gyerekfilmverseny zsűri- és a közönségdíjait is.

Az idén hetedik kiadásához érkező fesztivál gyerekvetítéseit Budaörs mellett több más magyarországi nagyvárosban, valamint Erdélyben is megtekinthetik a nézők már október 20-ától. A helyszínek között szerepel Pécs, Sopron, Szekszárd, Csíkszereda, Kolozsvár, Nagyvárad, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy.

A gyerekprogramokra a belépés ingyenes!

A teljes program már elérhető a honlapon. Az országos és határontúli mesevetítések időpontja és helyszínei itt olvashatóak.

A Primanima Animációs Játszóház a fesztivál három napján előzetes jelentkezés alapján ingyenesen látogatható. Jelentkezni Vezsenyi Tamásnál lehet, a 06 30 263 0621 telefonszámon, vagy a primanima@primanima.hu emailcímen lehet.

 

primanimamesek

 

HELYSZÍNEK:

Jókai Mór Művelődési Központ, Budaörs,Szabadság út 26.

BABtér, Budaörs, Templom tér 12.

 

 

GYEREKPROGRAMOK NAPI BONTÁS:

 

Október 25. (csütörtök)

JMMK

09.00 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 1. (4–6 éves korig)

10.15 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 2. (6–10 éves korig)

11.30 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 3. (10–12 éves korig)

14.00 A PRIMANIMA 2017 LEGJOBB GYEREKFILMJEI

 

BABtér kisterem

9.00-12.00 ANIMÁCIÓS JÁTSZÓHÁZ

 

Október 26. (péntek)

JMMK

09.00 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 1. (4–6 éves korig) (ism.)

10.15 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 2. (6–10 éves korig) (ism.)

11.30 GYEREKFILMES VERSENYPROGRAM 3. (10–12 éves korig) (ism.)

 

BABtér kisterem

09.00–12.00 ANIMÁCIÓS JÁTSZÓHÁZ

 

primanimamesek2

 

Október 27. (szombat)

JMMK

09.30 HANGLÉGKÖR: Ágoston Béla játékos hangszerbemutatója gyerekeknek

10.45 GYEREKFILMES DÍJKIOSZTÓ

11.00 A PRIMANIMA 2018 LEGJOBB GYEREKFILMJEI (ism.)

 

BABtér kisterem

09.30 – 13.00 ANIMÁCIÓS JÁTSZÓHÁZ

BABtér nagyterem

10.30 A Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál legjobb gyerekfilmjei

A gyerekprogramok Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/253377482017448/

A Primanima Facebook-eseményének megtekintéséhez kattints ide. 

 

A fesztivál hivatalos előzetesei:

Gyerekprogram: https://www.youtube.com/watch?v=HvUF0yRAy8s&feature=youtu.be

 

primanimamesek3

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.