Jó helyre kerültek az ajándékok – A budaörsiek ismét segítettek

(Budaörs, 2018. július 16. – Budaörsi Infó) Internetes hírportálunkon már többször olvashattak az Egy szív a gyermekekért Alapítványról. Szerkesztőségünk amikor csak teheti támogatja is őket, hiszen nemes ügyet képviselnek. Céljuk, hogy minél több rászoruló beteg kisgyermeknek és családjuknak segítsenek. 

 

 

Ha emlékeznek a legutóbbi budaörsi Mikulás futáson is nekik gyűjtöttünk ajándékokat, hogy szebbé varázsoljuk az ünnepüket. Rengeteg ajándék gyűlt össze.

Az adományok különböző kórházak gyerekosztályaira kerülnek. Megpróbálják úgy szortírozni a beteg gyerekeknek szánt tárgyakat, játékokat, könyveket, hogy az adott gyógyintézmény adottságaihoz, illetve a kis betegek állapotához, korosztályához igazodjanak.

Az Egy szív a gyermekekért Alapítvány köszöni a budaörsieknek az adományokat és a Budaörsi Infó közreműködését a munkatársai, a kis betegek és a kórházak nevében.

 

mikulasfutas17 (2)

 

mikulasfutas17 (1)

 

Az Alapítvány közösségi oldalán köszönte meg az önkénteseinek és támogatóinak a sok segítséget, amit kaptak.

“Megint nagyon sok ajándékot kaptunk. Önkénteseink szorgalmasan csomagolnak, hamarosan tele lesznek a dobozok.  Ismerve a kórházak adottságait igyekszünk úgy összeállítani a dobozokat, hogy minél több örömöt tudjunk szerezni velük.

Van olyan kórház, amelyik újabb mesefilmet kap, vagy most kap vetítőt és hozzá filmeket. Sok-sok könyv van a dobozokban, lehet mesélni és mesét olvasni, aki ügyes összerakhatja a Lego-kat, válogatni lehet az aranyosabbnál aranyosabb plüsik közül,  és aki akar játszat a társasjátékokkal is. 

A dobozok megtöltésében ebben az évben a Libri Könyvesboltok, a Lego Store Budapest, a Budaörsi Infó, Diafilmgyártó Kft. és a Dohány Kft. voltak segítségünkre.

KÖSZÖNET az adományozóknak és az önkénteseknek.”

 

ajandekok

 

További sikeres munkát kívánunk az Alapítvány munkatársainak és bízunk abban, hogy a 10 éves Budaörsi Infó és a budaörsiek még sok éven keresztül tudják majd támogatni az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket. 

 

ajandekok3

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.