Ma van a bábszínházi világnap

Ma van a bábszínházi világnap: a bábművészet képviselői országszerte rendhagyó produkciókkal, szokatlan helyszíneken, egyszeri és megismételhetetlen akciókkal várják a közönséget.

 

A bábszínházi világnapot a nemzetközi bábművész-szövetség, az UNIMA kezdeményezésére 2003 óta tartják meg. Az idén ötödik alkalommal a magyar bábosok is kapcsolódnak a kezdeményezéshez olyan eseményekkel, amelyek felhívják a figyelmet a bábművészet képviselőire, a műfaj sokoldalúságára.

A 2018-as bábszínházi világnapi üzenetet egy kameruni-elefántcsontparti művész, Werewere-Liking Gnepo írta. Világnapi üzenete egy vers, amelyben hivatkozik a báb szakrális tradícióira, és arra, hogy bármiből, akár gyökerekből, levelekből, kövekből is lehet báb. De ami életre kelt, az az animáció, az átlelkesítés, és amíg mozgatjuk a tárgyat, addig annak önálló élete, személyisége van. Ha pedig a bábról beszélünk, épp az előzőek miatt a teremtésről is beszélnünk kell, és nem feledkezhetünk el arról sem, hogy gyermeki szemmel csodálkozzunk rá ezekre.
A világnap magyar üzenetét az idén Fodor Tamás színész, rendező fogalmazta meg. Mint hangsúlyozta, a bábművész csak örökös kíváncsisággal, kutatással és kereséssel kerülhet az alkotás áldott állapotába.

A világnapon kő- és független bábszínházak művészei, színművészeti egyetemek hallgatói együtt igyekeznek új nézőket megnyerni a műfajnak a színházépületekben és azokon kívül is. Budapesten, a vidéki bábszínházakban és a határon túl is számos programmal várják az érdeklődőket.

A Budapest Bábszínházban a világnapon két előadás látható az éppen zajló IX. BÁBU Fesztivál keretében: délelőtt Vitéz László és Vas Juliska címmel Fabók Mancsi Bábszínháza, este H.A.N. címmel Kovács Domokos felnőtteknek szóló előadása. Emellett délelőtt a Nemadomfel kávézóban árnyjáték várja a vendégeket, és a színház Facebook-oldalán élőben követhetik az érdeklődők a Mit keresett Jakab az ágy alatt? című, a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös produkcióként készülő előadás próbáját.

A pécsi Bóbita Bábszínház bábosai Balatonbogláron keltik életre a Paprika Jancsi, Vitéz Lackó és a félelmetes rabló, Torzonborz újabb kalandjait, majd a nézőtéren ülők közelebbről is megismerkedhetnek a bábokkal és mozgatóikkal. Innen Csurgóra és Kadarkútra viszik tovább produkciójukat. Pécsett, a bábszínház épületében Sramó Gábor, a színház igazgatója kalauzolja végig a nap során többször is az érdeklődőket.

A Bóbita Bábmúzeumban Kifordítva – Mesés bábtechnikák címmel az PIM-OSZMI interaktív kiállításán ismerkedhetnek meg a látogatók a tradicionális és újabb keletű bábokkal, de a színfalak mögé és a bábkészítő műhelybe is betekinthet a közönség.

Az egri Harlekin Bábszínházban délelőtt a Hinta-Palinta című készülő előadás nyílt próbája látható, délután pedig a Pán Péter, avagy a Sohasziget titka című produkciót játsszák.
A veszprémi Kabóca Bábszínházban a Szegény Dzsoni és Árnika látható délután. Délelőtt két alkalommal Székesfehérváron, délután Várpalotán vendégszerepel a társulat a Kodzsugukila, a boszorkány című előadással.

A debreceni Vojtina Bábszínházban az érdeklődők megnézhetik, hogyan zajlik A madarak voltunk című készülő előadás próbája. A Vojtina Bábszínház előtti téren és a debreceni vasútállomáson is várják a közönséget, a színházteremben pedig délután a Mágyika, avagy az ördögök könyve című előadás tekinthető meg, emellett vizes performansz is látható az Aquaticumban.

A kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata interaktív bábkereső sétával, gyerekkoncerttel, tombolával és a Kolozsvári mesék című bábelőadással ünnepli a bábszínházi világnapot.

A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata A boldog herceg című előadását tűzi műsorra, emellett szerdán és csütörtökön bábszínészeik nagyváradi óvodákba látogatnak el – Mátyás király-év lévén – Mátyás királyos mesékkel, amelyeket játékosan, bábos eszközökkel ismertetnek meg a gyerekekkel.

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház idén is megrendezi a Bábos Drámaíró Versenyt. A csütörtökön kezdődő négynapos eseményen ezúttal a határon túli magyar bábszínházaké lesz a főszerep, a témát pedig az idén újratelepítésének 300. évfordulóját ünneplő Békéscsaba történetéből sorsolják ki. Idén Berg Judit, Szabó Borbála és Tasnádi-Sáhy Péter vállalta, hogy 12 óra alatt egyfelvonásos, gyerekeknek szóló színdarabot ír, a színészcsapatok pedig a békéscsabaiak mellett a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és a zalaegerszegi Griff Bábszínház bábszínészeinek részvételével állnak össze.
Az eseménysorozatról további információ a https://babszinhazivilagnap.wordpress.com oldalon található meg.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.