Berzsenyi Bellaagh Ádám: A következő évadban ne számítson senki nagy változásokra

(Budaörs, 2018. március 21. – Budaörsi Infó) Berzsenyi Bellaagh Ádám, jelenlegi művészeti vezető lesz a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója 2018. július elsejétől öt éven át – döntött egyebek mellett Budaörs Város Önkormányzata a 2018. március 14-én tartott rendkívüli testületi ülésén.

 

 

Az intézményvezetői posztra négy pályázat érkezett be. Indult a jelenlegi igazgató, Frigyesi András, akit korábban annak ellenére választottak vezetővé, hogy a szakmai bizottság nem tartotta alkalmasnak a pályázatát. (A Fidesz-KDNP többségű képviselő-testület anno egyedül őt támogatta, noha nem rendelkezett szakirányú felsőfokú végzettséggel. A fideszes alpolgármester, Török István kérésére azonban a kulturális államtitkárként utolsó hivatali napját töltő L. Simon László végül felmentést adott, így nem kellett megfelelnie ennek a kritériumnak.)

Ismét indult Szalai Kriszta színész-rendező-író, akit 2013-ban a legnagyobb esélyesként tartottak számon és akit akkor a kulturális illetve a szakmai bizottság is javasolt az igazgatói posztra.

Pályázott a teátrum művészeti vezetője és rendezője, Berzsenyi Bellaagh Ádám.

Az Új Színházi pályázat után újabb közös pályaművel jelentkezett Herczeg Tamás színész-rendező és Szántó Péter, a Latinovits Színház egykori színpadmestere.

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Budaörsi Latinovits Színház intézményvezetői feladatainak ellátására az elkövetkező 5 évre Berzsenyi Bellaagh Ádámot választotta.

 

testulet0314_2

 

Berzsenyi Bellaagh Ádám a döntést követően a Budaörsi Infónak elmondta, hogy rendkívül jó és euforikus érzések voltak benne, amikor a képviselő-testület megszavazta, hogy ő lesz az új vezető.

“Sok teendő van, úgyhogy szelektálnom kell. A nyáron mindenképpen fejlesztenünk kell a raktározási lehetőségeinket, illetve, biztonságosabbá kell tennünk a díszletek tárolását. Ez irányba szeretnék lépéseket tenni legelőször.”

 

Ez eddig miért nem volt megoldható?

“Minden évben voltak fejlesztések, de ezeket csak nyáron lehet elvégezni, mert évad közben túlságosan leterhelt az egész színház, hogy ebben az ügyben lehessen tenni valamit.”

 

Milyen változtatásokat tervez a raktár bővítésen kívül? 

Gyakorlatilag az a dolgom most, hogy egy évadtervet prezentáljak a következő évadra.

A színház eddigi 5 évében a repertoárt nagyjából én állítottam össze. Ezen túl is meg akarom tartani ennek a dialógus részét a munkatársaimmal, a dramaturgunkkal, a kommunikációs munkatársunkkal és másokkal, a társulat valamely képviselőjével egyeztetve.

Azok az elvek, gondolatok, amik alapján a következő évad össze fog állni, az nagyban hasonlítani fog az idei évadra.

Arra számíthatnak a nézők, hogy a társulat az marad, és a rendezők tekintetében is sok lesz az ismerős arc.”

 

A továbbiakban is segíteni fogja önt a munkájában Frigyesi András a jelenlegi igazgató? 

“Abban maradtunk, hogy a pályázat elbírálása után le fogunk ülni egymással és beszélünk a jövőbeli tervekről.”

 

Milyen távlati céljai vannak a Színházzal kapcsolatban? 

Az utat, amin elindultunk, azt kell fejleszteni, tökéletesíteni, mélyíteni. Még jobbat kell csinálni, jobbat, mélyebbet, érdekesebbet, még inkább megragadni a nézők figyelmét, még több nézőt bevonzani. Nagyon szeretném, ha a színházi nevelési program el tudna indulni a színházban.

A következő évadban ne számítson senki nagy változásokra. Azt az utat fogjuk tovább építeni, azon fogunk tovább menni, amin eddig is haladtunk.” 

 

(Hamarosan Frigyesi András, leköszönő igazgatóval készült interjúnkat is olvashatják hírportálunkon.)

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.