Egyre több halat eszünk, de van hova fejlődnünk

Folyamatosan nő, már évi hat kilónál jár a magyarok egy főre eső éves átlagos halfogyasztása, de lehetne még magasabb is – mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője egy tévéműsorban.

 

Lévai Ferenc hozzátette, hogy e mennyiség kétharmada a karácsonyi ünnepek idején fogy el.

Mint mondta, egyes tengerparti államokban akár az évi 70 kilogrammot is eléri az egy főre eső halfogyasztás.

Kiemelte, hogy a hal rendszeres fogyasztása jelentősen csökkenti az érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Megjegyezte, a hal sehol nem olcsó, ráadásul tárolása is bonyolultabb, mint a húsé.

Mint mondta, Magyarországon továbbra is a ponty a legkeresettebb halfajta, ára mellett a hagyományok miatt is.

A felnőttek egyharmada nem fogyaszt, de vásárol bort

A felnőttek egyharmada nem fogyaszt, de vásárol bort – mondta Hajdu Zoltán, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmaközi részlegvezetője egy tévéműsorban.

Kiemelte, a bor különleges, presztízzsel rendelkező élelmiszeripari termék, amely az ünnepek kelléke, sokan ajándékként vásárolják.

Egy idén nyári kutatásuk eredményei alapján arról beszélt: az átlagos fogyasztó a vacsora utáni egy-két pohár borát a palackonkénti 800-900 forintos kategóriából választja, míg ha barátokkal borozik, akkor az 1000-1200 forintosból. Ez az összeg az ünnepek idején 1200-1500 forintig, ajándékvásárláskor pedig 1500-1750 forintig csúszik fel.

Megemlítette, hogy a nők mintegy tíz százalékkal drágább borokat választanak.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.