Prágai Quadriennálé – Pályázatot hirdetnek színházi látványtervezők részére

Pályázatot hirdetnek a Prágai Quadriennálé színházi látványtervezői világkiállítás magyar részvételének megvalósítására – közölte a rendezvény magyar főkurátora, a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléjaként működő Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.

 

 

A közlemény szerint a nyílt pályázaton egyéni színházi tervezők, tervezői csapatok vagy több művész munkáját kiállító kurátorok indulhatnak. A pályamunkák benyújtási határideje 2018. március 1., az elbírálását szakmai zsűri végzi. A zsűri három, pénzjutalommal járó díjat oszt ki, az első helyezett megbízást kap Magyarország képviseletére a 2019. június 6. és 19. között Prágában megrendezendő kiállításon.

Az Országok és régiók címet viselő nemzetközi kiállítás a Prágai Quadriennálé legfontosabb tárlata, amelyet 2019-ben – az alkotói folyamat lényeges mozzanatára utalva – az Átalakulás (Transformation) mottóval szerveznek meg. A nemzetközi kurátorok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem kívánják konkrét téma megjelölésével korlátozni a kiállított munkák jellegét, a cél inkább egy olyan mű létrehozása, amely felmutatja a színházi szcenográfia új nézőpontjait, kortárs törekvéseit. Az egyes kiállításoknak művészi eszközökkel kell elemezniük az alkotófolyamatban megvalósuló szabadság lehetőségeit, azt vizsgálva, hogy a korlátok hogyan vezetnek új stílusok, formák és kreatív impulzusok megszületéséhez.

Az Országok és régiók kiállítás arra keresi a választ, hogy miként jeleníthetjük meg egy lokális színházi kultúra érzelmi lenyomatát, úgy, hogy azt a nemzetközi közönségnek is kommunikálni tudjuk. A pályázóktól olyan jellegzetes és nyitott tér tervének elkészítését várják, amely lehetőséget ad arra, hogy a többi, szomszédos tárlattal kreatív kapcsolatba lépjen.

Az 1967 óta négyévente megrendezett Prágai Quadriennálé a szcenográfia és színházépítészet nemzetközi seregszemléje, elismerten a világ egyik legrangosabb képzőművészeti eseménye, 2015-ben 180 ezer látogatója volt, és 67 ország vett részt a kiállításon. Néhány évnyi kitérő után a kiállítást a quadriennálé régi helyszínén, a Holesovice Kiállítási Központban rendezik meg, az Országok és régiók szekció a fő épület (az úgynevezett ipari palota) két oldalsó szárnyát foglalja el.

A pályázatnak a magyar részvétel koncepciójára kell részletes javaslatot tennie szöveges formában, magyar nyelven, a koncepciót illusztráló rajzok, kézi vagy számítógépes látványtervek, esetleg makettek segítségével. A kiállítás megvalósításának tervezett maximális költségvetése 23 millió forint, amely a rendelkezésre álló források függvényében módosulhat.

A pályázatokat az pq2019@oszmi.hu email-címre kell elküldeni, az egyedileg gyártott anyagokat postán vagy személyesen a PIM-OSZMI épületébe kell eljuttatni (1013 Budapest, Krisztina krt. 57).

Az eredményhirdetés 2018. március 14-ét követően lesz. A nyertes pályázó vállalja, hogy 2018. szeptember 1-ig kidolgozza a kiállítás végleges tervét, módosítva pályaművét a hazai és nemzetközi kurátorok visszajelzései, valamint a rendelkezésre álló, a PIM-OSZMI által biztosított költségvetés figyelembe vételével.

További információ a http://www.pq.cz honlapon és a https://www.facebook.com/oszmibp/posts/2142834255730457 linken érhető el.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.