Megnyílt a világ első tevekórháza

A múlt héten megnyílt kórház, amelynek személyzetét a világ minden tájáról érkezett állatorvosok alkotják, egyidejűleg húsz teve ápolására alkalmas.

 

A nem mindennapi létesítmény mintegy hárommilliárd forintnak megfelelő dollárból valósult meg. Bár első hallásra kissé meghökkentő, hogy a tevéknek kórházat nyitnak, de ezek az állatok fontos részét képezik az Arab-félszigeten fekvő állam örökségének. Ráadásul a helyiek kedvelt szórakozásai közé tartozik a tevefutamok szervezése vagy a tevék szépségversenyének lebonyolítása. Az aukciókon pedig nem ritka, hogy olykor több millió dollárért kel el egy-egy példány.

Mohamed Al Bulosi, a dubai tevekórház igazgatója szerint az intézmény célja részben ennek az örökségnek a megőrzése. A kórházigazgató elmondta még, hogy gondoskodniuk kell a tevékről, ami nem csupán azt jelenti, hogy tenyésztik és nevelik az állatokat, hanem azt is, hogy képesek orvosi ellátást is biztosítani a számukra.

A múlt héten megnyílt kórház, amelynek személyzetét a világ minden tájáról érkezett állatorvosok alkotják, egyidejűleg húsz teve ápolására alkalmas. Az intézményhez egy kisebb versenypálya is tartozik, ahol az állatok erőre kaphatnak a beavatkozásokat követően.

A kórházat a lovak gyógyításánál használt eszközök alapján készített műszerekkel szerelték fel. Egy műtét ára ezer dollárnál, egy röntgen- vagy egy ultrahangos vizsgálat ára száztíz dollárnál kezdődik. A kórház céljai között szerepel az is, hogy hozzájáruljon a tevék gyógyításának fejlődéséhez.  MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.