Közös megemlékezésre várják a budaörsieket ma az Ó-temetőben

(Budaörs, 2017. november 1. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat közös halottak napi megemlékezést tart ma délután, amelyre várják mindazokat, akik bármilyen oknál fogva csak a távolból tudnak gyertyát gyújtani hozzátartozóik emlékére.

 

A Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat gyertyagyújtásra vár minden emlékezni vágyót Mindenszentek napján, november 1-jén, a budaörsi Ó-temetőben 15 órától.

A megemlékezésen 15,30-tól Varga János budaörsi plébános imát vezet.

 

nemet_onk_2017_budaors

 

A keleti egyház már 380-ban megtartotta mindenszentek ünnepét, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) mai közleményében.

III. Gergely pápa (731-741) bővítette az ünneplendők körét: a “Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep – ismertették.

November 2-án, halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, de különösképpen a “tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről”. Az egyház “a feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget”. Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért – írták.

Szent Odiló clunyi apát kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek. 998-ban kezdtek megemlékezni a halottak napjáról, majd a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt – tették hozzá.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.