Szélsőségesek a román himnusz éneklésével zavartak meg egy kolozsvári operaelőadást

A román himnusz éneklésével zavarták meg a Kolozsvári Román Opera évadnyitó előadását román szélsőségesek – közölték hétfőn kolozsvári hírportálok.

 

Az évad első előadásán Karl Jenkins A fegyveres ember – Mise a békéért című kortárs darabját mutatták be vasárnap este. A 13 tételes mű a római katolikus, az anglikán és a protestáns liturgia által inspirált elemeket tartalmaz, de – amint az opera igazgatója egy múlt heti sajtótájékoztatón elmondta – a Romániai Muszlim Muftiátus müezzinjét is meghívták a produkcióba.

A nézőtéren akkor állt fel és kezdte énekelni a román himnuszt az Új Jobboldal parlamenten kívüli szélsőségesen nacionalista párt néhány tagja, amikor Refi Erghiun dobrudzsai származású müezzin kezdett bele az imára hívó énekbe. A müezzin kénytelen volt abbahagyni az éneklést, a technikusok pedig egy időre lekapcsolták a színpadi világítást. Az előadást csak azután folytathatták, hogy az öt rendbontót álarcos rendőrök vezették ki a teremből.

A Kolozs megyei rendőrség szóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, öt személyt állítottak elő. Valamennyiüket 500 és 700 lej közötti összeggel (35-49 ezer forint) bírságolták meg kulturális rendezvény megzavarásáért.

Vezetőjük a sajtónak elmondta: Allah kolozsvári dicsőítése ellen léptek fel. Megjegyezte, hogy a müezzin ugyanazt az Allah akbart énekelte, amely felkiáltással vasárnap két embert öltek meg Marseille-ben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.