Mintegy öt kilométernyi utat érint valamilyen szintű forgalomkorlátozás a FINA vizes világbajnokság pénteki megnyitó rendezvénye Budapesten – közölte Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője csütörtök este ...

(Budaörs, 2017. július 14. – Budaörsi Infó) Korábbi cikkünkben már olvashattak arról, hogy A Budaörsi NŐ fotókiállítás keretén belül egy jótékonysági gyűjtésre is sor került. Közel ötszázezer forint gyűlt össze az egyedülálló budaörsi nőnapi rendezvényen, amely összeget a budaörsi mentők és tűzoltók kaptak ...

Több mint 160 ezer fontért (55 millió forintért) kelt el Jane Austen 1812-ben unokahúgához írt levele egy keddi londoni ...

2017. július 14-én (pénteken) este 21 és 23 óra között tartják a FINA Budapest 2017 vizes-világbajnokság megnyitó ceremóniáját a Lánchíd pesti ...

A rendszeresen nemi életet élőknek félévente, évente javasolt nemibetegség-szűrésre járniuk, a fertőzéseket pedig elsősorban óvszerhasználattal lehet elkerülni – mondta a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika szakorvosa egy csütörtöki ...

A hétvégén mindenhol megszűnik a kánikula: mindenütt 30 Celsius-fok alatt maradnak a maximumok, többfelé csak 22 fokig melegszik fel a levegő. Sok napsütés várható, de helyenként záporok, esetleg zivatarok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú ...

A főváros mellett idén is több balatoni helyszínen várják változatos programokkal az érdeklődőket szombaton a Cirkuszok ...

Elindította a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az online jegy- és bérletvásárlási felületet, amelyre a vásárlóknak minden nap be kell majd ...

Naponta átlagosan 4961 lépést tesznek meg az emberek világszerte – derült ki az amerikai Stanford Egyetem elemzéséből, amely szerint a magyarországi átlag 5300-5500 lépés között ...

A Lánchíd pesti hídfőjénél kerül sor péntek este a budapesti vizes világbajnokság ...

Az Európai Unióban a 16-74 éves korcsoportban az internetezők között legmagasabb arányban Magyarországon használnak közösségi oldalakat – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett, 2016-os ...

A magyar örökségvédelem szempontjából rendkívül fontos esemény a Seuso-kincs újabb hét darabjának Magyarországra kerülése – mondta szerdán az MTI-nek Lassányi Gábor, a Magyar Régész Szövetség elnöke, aki kiemelte a leletekkel kapcsolatos tudományos kutatás ...