Tíz perce halott volt, mégis működött az agya

A halált követő percekben az agy az alváskor is megfigyelhető delta-hullámokhoz hasonló jeleket produkált.

 

Elképesztő jelenséget mutattak be a kanadai kutatók új tanulmányukban. A szakértők egy olyan páciensről írtak, akinek agyi aktivitása még tíz perccel a klinikai halála után is mérhető volt – írja az IFL Science.

A megdöbbentő tanulmány a The Canadian Journal of Neurological Sciences-ben jelent meg. A Nyugat-Ontario-i Egyetem kutatói a vizsgálat során elektroenkefalográfiás (EEG) mérést végeztek négy páciensen – ezzel az eljárással az agy idegsejtjeinek elektromos aktivitását lehet mérni.

Egy embert akkor nyilvánítanak halottnak, ha az elektrokardiográfia (EKG) monitoron egyenes vonal látható – tehát a szívben nincs elektromos aktivitás – és a folyamat visszafordíthatatlan. Hagyományosan ezt a pillanatot szokták a halál beálltának tekinteni.

Az új vizsgálatban azonban sikerült kimutatni az agy aktivitását, percekkel a szív megállása – azaz a klinikai halál – után. Az elemzés során felfedezték, hogy a halált követő percekben az agy az alváskor is megfigyelhető delta-hullámokhoz hasonló jeleket produkált.

A kutatás további érdekessége, hogy a négyből három betegnél már az EKG-n megjelenő egyenes vonal feltűnése előtt megszűnt az agy aktivitása. A szakértők egyelőre nem értik, miért működött tíz perccel tovább az egyik alany agya.

Mivel ez egyedülálló eset, nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani az ügynek. Bár egyelőre semmi jele nincs annak, hogy az eredményeket a műszer meghibásodása okozta volna, a kutatók mégsem zárták ki ezt az eshetőséget sem.

A szakértők szerint nehéz fiziológiai magyarázatot adni az EEG-jelre, ennyi idővel a keringés megállása után. Az eredményeket ugyan létrehozhatta valamilyen mesterséges tényező, a potenciális forrást azonban nem tudták azonosítani.

A kutatók hozzátették, az EEG-n nem jelent meg az az egyedi hullám, amely néha közvetlenül a halál beállta előtt figyelhető meg. Sőt, a vizsgálat nem mutatott ki összefüggést a szív megállásának pillanata és az EEG adatai közt sem.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.