Nem áll meg a felívelő tendencia a budaörsi ingatlanpiacon

(Budaörs, 2017. március 15. – Budaörsi Infó/ingatlannet) A lakásárak emelkedése tavaly sem állt meg, az élen továbbra is Budapest áll, ahol egy használt ingatlan átlagára év végére meghaladta a 20 millió forintot. Ezzel éves viszonylatban 3 millió forinttal növekedett az átlagár, az elemzők szerint azonban elérte a plafont, és jelentős bővülésre már nem kell számítani.

 

 

Megállt az áremelkedés

2016-ban ugyan visszafogottabb volt az áremelkedés, az értéke azonban még így is meghaladta a 10%-ot, ezzel párhuzamosan az eladott lakások összetétele az alacsonyabb értékűek felé tolódott. Mivel a vásárlók egyre kisebb alapterületű lakások mellett teszik le a voksukat, így a négyzetméterárak tekintetében nagyobb – 19%-os- volt a változás. A drágulás megtorpanását tükrözi a vevők számának mérséklődése, a forgalom stagnálása és alku mértékének növekedése. Az eladói oldalon számos túlértékelt lakással lehet találkozni, 2018-ban az újlakások piacra kerülésével azonban a tulajdonosoknak érdemes lesz korrigálniuk a hirdetési árakat.

 

Csökkent a család házak értékesítési ideje

Az ingatlanpiaci lendület mérséklődését tükrözi az értékesítési idő változása is. A leggyorsabban a panellakások találnak új gazdára, a legtöbb időt pedig a családi házak értékesítése igényli, melyet az alapterületből adódó magasabb ár és az elhelyezkedés is magyaráz. Az értékek mögött eltérő tendencia érvényesül, a családi házak esetén éves viszonylatban 14%-kal csökkent az eladáshoz szükséges idő, míg a paneleknél 15%-kal emelkedett az arány. Az ország területei között ebben az esetben is különbségek mutatkoznak, a keleti régiókban a panelek, a nyugati területeken a használt téglalakások voltak népszerűek, a családi házak pedig Pest megyében találtak könnyebben vevőre. Idén a szakértők szerint a fővárosban és környékén, illetve nyugati országrészben lesz könnyebb dolguk az eladóknak.

 

Egyenletes ütemben drágulnak a budaörsi ingatlanok

A 2016-ban országos szinten visszafogott árnövekedés területenként eltéréseket takar, egyes régiókban stagnálás, más térségekben dinamikusabb bővülés, míg néhány megyében – Nógrád, Somogy – csökkenő tendencia mutatkozott. A fővárosi agglomeráció városaiban is tapasztalható az árváltozás különbsége: Gödöllőn 4,5%-kal, Szentendrén és Budaörsön több mint 9%-kal, Érden 11%-kal, Vecsésen pedig 15%-kal emelkedtek az átlagos négyzetméterenkénti árak. Ez az ütem az év első két hónapjában lassult, a kiemelt városokban további 0,5-2%-os árnövekedés mutatkozott.

 

lakoingatlanok_ara

A lakóingatlanok átlagárainak változása a fővárosi agglomeráció egyes városaiban (Ft/m2)

 

A Budaörsön eladó családi házak átlagos négyzetméterenkénti árai agglomerációs viszonylatban kiemelkedőek, Szentendre, Gödöllő, Budakeszi és Üllő árszínvonalánál 13-80%-kal drágábbak. A lakások piacán is hasonló eltérések vannak, a téglalakások szegmensében viszont az átlagos Ft/m2 árak közel azonosak a szentendrei szinttel. A panellakásoknál élesebb a differenciál, Budaörsön 27-60%-kal magasabb átlagárakon vásárolható meg az adott típus, mint más, fővároshoz közeli városokban.

 

lakoingatlanok_ara2

Az egyes ingatlantípusok átlagárai a fővárosi agglomeráció egyes városaiban (Ft/m2)

 

 

 

(Budaörsi Infó/Ingatlannet.hu)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.