A gyermekkori agydaganatok genetikai hátterét kutatják a Semmelweis Egyetemen

A gyermekkori agydaganatok genetikai hátterét térképezi fel a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján indult új kutatás. A mintegy száz beteg bevonásával készülő vizsgálat arra is kiterjed, hogy a felnőtteknél alkalmazott gyógyszerek közül melyek lehetnek hatékonyak a gyermekek esetében – közölte az intézmény az MTI-vel.

 

A közlemény idézi Szabó Andrást, a klinika igazgatóját, aki szerint a gyermekkori daganatos és leukémiás megbetegedések közül az agydaganatok a legrosszabb prognózisúak, az érintett betegek mintegy felét sikerül megmenteni, míg más daganatok esetében akár 80-90 százalék is lehet a gyógyulási arány.

A gyermekkori daganatos megbetegedések szinte kivétel nélkül genetikai eredetűek, vagyis a sejt genetikai szabályozásának valamilyen zavara áll a háttérben. A három éves kutatási projekt részeként az összes, korábban a klinikán kezelt agydaganatos beteg gyermek szövettani mintáját feldolgozzák genetikai szempontból, majd ezeket összevetik ugyanazoknak a pácienseknek a nem daganatos mintáival.

A módszerrel arra próbálnak fényt deríteni, hogy hol vannak azok a megváltozott gének, amelyekről feltételezhető, hogy a gyermekeknél még nem alkalmazott, ám a felnőtteknél már hatékony készítményekkel csökkenteni lehet a kóros génaktivitásukat. A kutatásba bevonják a jövőben a klinikára kerülő új betegeket is.

Mivel a gyerekkori tumorok esetében a daganatok genetikai eltéréseinek száma sokkal kisebb, mint a felnőtteknél, ezért kisebb esetszámnál is jó eséllyel lehet eredményre jutni. Szabó András szerint a kiválasztott minták akár 90 százalékánál is megtalálhatják a genetikai hibát, ez pedig lehetőséget teremthet arra, hogy akár már néhány éven belül egyénre szabottan, a mostaninál hatékonyabban tudják kezelni a pácienseket.

Jelenleg ugyanis az agydaganatos betegek egységesen ugyanazt a citosztatikus kezelést kapják, ez azonban csak minden második páciens esetében hatásos. A személyre szabott terápiával ugyanakkor blokkolni tudják a hibásan működő gént, így azok a betegek is meggyógyulhatnának, akik a citosztatikus kezelésre nem reagáltak jól.

Évente mintegy 300-350 új daganatos megbetegedést diagnosztizálnak a gyermekek körében. Országszerte hét centrumban látják el őket, mintegy felük kerül a II. számú Gyermekgyógyászati Klinikára. A gyerekek esetében jobbak a gyógyulási esélyek, mint a felnőtteknél, mivel gyorsabban regenerálódik a szervezetük, és általában viszonylag korai stádiumban kerülnek orvoshoz. Az esetek többségében ráadásul nincsenek egyéb betegségeik, amelyek akadályozzák a beteg kezelését – olvasható a közleményben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.