Emlékmű, ami nem is emlékmű Budaörs felett

(Budaörs, 2016. szeptember 27. – Budaörsi Infó)  Sokan nem is tudják, hogy Budaörs felett létezik egy olyan elhanyagolt állapotú installáció, ami repüléstörténeti jelentőségű, s mint ilyen nagyban öregbíthetné városunk hírnevét! Ennek járt utána a Budaörsi Infó.

Elmúlt a nyár, megtörtént a városi nyárbúcsúztató utcai kavalkád, kezdődik az iskola. Aki tehette, elutazott nyaralni a legmelegebb évszakban, akinek pedig az élet idén nyáron nem ilyen kártyát osztott ki, az jobb esetben elindult kirándulni a természetbe, amely Budaörsön alig fél óra sétára található észak felé, impozáns hegyek és dombok ölelésében.

Félúton Csillebérc irányába található a Farkashegy, nagyszerű kilátásával, duruzsoló szellőivel, lenge pázsitjával, egy roncsolt repülőgép szárnnyal és egykori épületrom kettős boltívjével, amely akár a Kőhegy egykori passióépületének kósza maradványának is tűnhet.

A telivér budaörsiek évtizedekkel azelőttről még emlékezhetnek a karcsú, V-alakú szárnyas emlékműre, ma már csak a betonalapzat és a felismerhetetlenségig rongált egyetlen szárnydarab éktelenkedik odafenn, amelyet egy cövekre állítva vadul rángat a szél, a plakettnek meg hűlt helye van.

Jogos felháborodással kérdezi meg az arra járó, hogy miért hagyták az illetékesek, hogy így erodálódjon egy emlékmű? Egyáltalán, miféle emléknek állíttatott itt a semmi közepén?

Egészen az előző század első negyedéig kell visszatekintenie annak, aki meg akarja ismerni a farkashegyi vitorlázó-emlékmű történetét, méghozzá a magyar repüléstörténet hőskorából.

1928 májusában a MOVERO (Magyar Országos Véderő Egylet Repülő Osztálya) égisze alatt tanfolyam indult a Budaörs feletti dombokon, 1929 nyarától pedig repüléstörténeti mérföldkőként elindult a vitorlázó (valójában sikló-) repülés, de az első év 224 felszállásból 28 ért véget töréssel.

A vitorlázórepülés korai szakaszában, mondhatni hőskorában az aerodinamikailag nem annyira letisztult, és ultrakönnyű építőanyag híján hagyományos elemekből épült robusztus vitorlázókat – siklórepülőket – a még ma is látható betonrámpáról, gumikötelek segítségével ‚csúzlizták’ fel (katapult), majd leszállás után kézi erővel újra felcipelték a hegytetőre. A farkashegyi ‚Katlanban’ az állandóan erős szél és annak iránya emelő hatású lejtőszelet garantál, ezért szemelték ki a vitorlázórepülés bölcsőjének.

A vitorlázórepülésnek három nagy szakasza van: a lejtőrepülés (a kezdetek), a termikus (kb. 1930–1950) és a mostani, termikus, sebességi vitorlázórepülés korszaka (kb. 1950–). Tehát amikor Magyarországon, Budaörsön elindult a vitorlázás, külföldön már technikai változás és fejlődés történt; az osztrák Robert Kronfeld már 1929-ben 150 km rekordot siklott, amíg 1934-ben a farkashegyi csúcs 52 perc volt. 1930. szeptember 20–30. közötti első országos sikló- és vitorlázórepülő versenyt tartottak ugyanitt. Főleg német vitorlázókat használtak, majd 1933-tól megérkeztek a hazai gyártmányok is.

A budaörsi Farkashegyen a hazai gyártmányú vitorlázógépek berepülése és gyakorlati használata zajlott egészen az 1940. április 6-án történt hangár leégésig, amelyben az összes tárolt repülőgép a tűz martalékává vált.

Ez a korai, ma már extrém sportnak tűnő szenvedély nem volt kockázatmentes. 1942. április 12-én Farkashegyen idősebb Rubik Ernő által tervezett egyik ‚Pilis’ (HA-3034) műrepülés közben szétesett, Fábián Attila belehalt. A számunkra 1941-től négy évig tomboló világháború a gépállományt, a gyártóüzemeket és javítóműhelyeket romokban hagyta.

A helyben több repülőklubot magába foglaló MOVERO államosításra került, a technológiai fejlődés okán pedig elhagyták a szeles Katlant és a domboktól lejjebb, a Budakeszi felé vezető út mellé, egy szántóra költözött 1952-ben a reptér, amely ma is működik. A teljesen kiépült vitorlázótelep egykori hangár maradványaihoz lépve már nehéz elképzelni, hogy fénykorában mekkora élettel teli nyüzsgés lehetett ezen a területen és odafenn minden hétvégén, ünnepnapokon.

A vitorlázó-emlékmű közvetlenül a nagy hangár melletti kiemelkedésen volt található, és az elveszett plakettje szerint az első magyar vitorlázó egyesület emlékére készült. A Budaörsi Infó körbejárta az illetékességi szerveket, és kiderítette, hogy a Nemzeti Örökség Intézete tájékoztatása szerint a farkashegyi vitorlázó emlékmű nem szerepel a magyarországi nemzeti és történelmi emlékhelyek sorában, illetve a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Nyilvántartási Irodájának nyilvántartásában sem szerepel, mint műemlék vagy emlékhely. Tehát nem is ‚emlékmű’, nincs illetékesség felette, innen a megőrzésére irányuló gondoskodás teljes hiánya, amely csorbíthatja a városiak önérzetét. Ha a közös lónak túros a háta, akkor a senki borja árván pusztul el. Így történt ezzel a hivatalosan se nem emlékművel, se nem történelmi emlékhellyel is.

Jelenleg Budaörs környékén két vitorlázással foglalkozó repülőklub is üzemel, nincs is olyan település az országban, amelyhez karnyújtásnyira található két reptér, illetve ennyi repülős iskolával is büszkélkedik és grátisz hozzá egy repülős történelmi emlékhellyel. Amely mégis felismerhetetlenül el van hagyva és méltatlanul felejtve.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment