Szombaton Idesüss Budaörs Napja!

(Budaörs, 2016. augusztus 24. – Budaörsi Infó) Ezen a nyáron kaptunk bőven hideget-meleget, perzselő napsütést és napokig tartó esőzést, sok váratlan időjárási fordulatot. Szerencsére vannak az életünkben kiszámítható, fix pontok is, mint amilyen például az Idesüss Budaörs Napja 2016. augusztus 27-én. Abban ugyanis mindenki biztos lehet, hogy – képletesen szólva –, ha esik, ha fúj, a rendezvény nem marad el.

 

 

A legelső Budaörs Napját a Szabadság út felújítását követően szervezte meg az önkormányzat. A lezárások miatt hosszú időn keresztül a budaörsi lakóknak mellőzniük kellett az úthasználatot, ami sok kellemetlenséggel járt. Az út átadását követően, a lakosság türelmét megköszönve tartották meg az első Budaörs Napja rendezvényt. Akkor még leginkább a helyi néptáncegyüttesekből, civil szervezetek műsoraiból táplálkozott ez a rendezvény, és az összes nemzetiségi önkormányzat is műsorral készült.

Tizenhárom évvel ezelőtt a Budaörs Napja egy igazi falunapi rendezvény volt, ami az évek során hazai népszerű előadókat felvonultató városi rendezvénnyé nőtte ki magát. Ez lett ez egyik legnépszerűbb családi programokkal és remek koncertekkel tarkított program Budaörsön.

A programokról a rendezvény szervezőit: Zsák Andrást és Géczy-Gaál Szilviát kérdeztük, a Polgármesteri Hivatal munkatársait.

 

geczy_zsak

Géczy-Gaál Szilvia és Zsák András

 

 

Miért pont IDESÜSS, ki keresztelte el a rendezvényt?

“Mint általában a szervezés, úgy az ötletelés is közös munka eredménye. Amikor a korábbi Budaörs Napja megújításán gondolkoztunk (2008-ban), nem szerettük volna a rendezvény korábbi nevét elfelejteni, de egy olyan elnevezésen gondolkoztunk, amely a rendezvény logója is lehet. Az Idesüss név számunkra vidámságot sugallt és egyben a felnőttek és gyermekek számára is figyelemfelkeltő. Tapasztalatunk alapján ezzel a névvel sikeresen bevonzottuk a családokat a rendezvényre.”

 

Milyen különlegességek, újdonságok lesznek az idei programban?

“Valamennyi fellépőt tekinthetjük újdonságnak, hiszen a délutáni műsorsáv fellépői először szerepelnek Budaörsön. Újdonság lesz a Budaörsi Fúvószenekar önálló parádéja is, délelőtt pedig a Street Salsa bemutató és az Ifjú budaörsi titánok.

Bízunk benne, hogy idén is sikerült olyan zenekarokat meghívnunk, akikre sokan vártak már Budaörsön. Egyik különlegessége a programnak, hogy a Group N’ Swing zenekar augusztus 26-án ad teltházas koncertet a MÜPA-ban, így aki arról lemaradt nálunk bulizhat augusztus 27-én este a zenekarral.”

 

idesuss12

 

Mi alapján választjátok ki a fellépőket?

“A fellépők kiválasztása minden évben a legizgalmasabb ám egyben a legnehezebb feladat is, és évről évre egyre nehezebb. Ennek oka, hogy minden esztendőben egyre több fesztivál jelenik meg a palettán, gondoljunk csak a Balaton környéki fesztiválok sokaságára, melyeken mindenki ott akar lenni, az összes valamire való együttestől kezdve a „sztárokig”.

Az IDESÜSS Budaörs Napja a fesztiválszezon közepén található, ezért nagyon ügyesen kell időzíteni és tárgyalni, hogy egy-egy fellépést leszervezzünk. A kiválasztás szempontjai között mindig ott szerepel, hogy legyen olyan fellépő, aki eddig még nem lépett fel az IDESÜSS-ön, vagy akár Budaörsön; legyen olyan, akit éppen most nagyon szeret a közönség, ezek általában a tehetségkutató műsorok nyertesei;  legyen olyan, aki még nincsen nagyon bent a köztudatban, de nagy reményeket fűzünk hozzájuk és nagyon jók! 

(Ilyen volt pl. a Csík Zenekar is 2009-ben, akik aztán Kossuth-díjat is kaptak vagy 2014-ben a Bohemian Betyars, akik most a Sziget nagyszínpadon fognak fellépni.) No és persze legyenek szuper gyerekkoncertek, ezekből több is, mert a családokra nagy hangsúlyt fektetünk, valamint az is fontos szempont, hogy legyenek budaörsi fellépők is. Idén a budaörsi fiatalokat szeretnénk jobban bevonzani, ezért az Ifjúsági Klubbal együttműködve fellépést, minikoncert lehetőséget biztosítunk számukra a „mi nagyszínpadunkon”.

 

idesuss11

 

Az IDESÜSS  egyik fő attrakciója minden évben a Lánglovagok bemutatója. Idén milyen szimulációt mutatnak be?

“A tűzoltók bemutatója minden évben egyre népszerűbb, de a rendelkezésre álló helyszín megköti a bemutató lehetőségeit. Várhatóan a szokásos, ám nagyon érdekes roncsvágási és tűzoltási interaktív bemutató lesz, sok praktikus információval. Ez egyébként a rendezvény megújításának egyik új eleme volt, ami azóta mind a felnőttek mind a gyerekek körében elképesztően népszerű.”

 

idesuss16

 

Kik lesznek azok a civil szervezetek, intézmények akik megjelennek és kitelepülnek a rendezvényre? 

“Sok civil szervezet is képviseli magát a rendezvényen, melyeket a budaörsiek már jól ismerhetnek. Idén is ott lesz a Vöröskereszt és véradást is szervez a rendezvénnyel egyidőben, és még persze sokan mások. Kitelepül a Művelődési Központ, a Színház valamint a Városi Sportcsarnok és Uszoda is a BTG Kft.-vel együtt.

Kint lesz az önkormányzat idei év egyik nagy projektje a Budaörs 2030 Távlatok – Jövőműhely sátor és Okos Város Tervezés – nyílt műhelymunka, amelyben a lakosság aktív részvételére számítunk, hisz ezen workshopok és attrakciók segítségével kristályosodik a városfejlesztési koncepció.

Ez a projekt már nem ismeretlen a budaörsieknek, hiszen a májusi Budaörs Fesztiválon is kint voltak kollégáink, akik most újabb érdekességgel készülnek. “

 

tavlatok

tavlatok_terkep_varoshaza12

 

Mi okozza a nehézséget a munka során és melyek a legjobb pillanatok a szervezésben? 

“Nehézségek? Azok mindig adódnak  egy-egy ennél kisebb rendezvény kapcsán is, gondoljuk csak az időjárásra vagy a sokféle igénnyel megjelenő eltérő személyiségű fellépőkre, zenekarokra. De ezeket a nehézségeket is szeretjük és mindig sikerült is őket időben kezelni és megoldani. 

A szervezés legjobb pillanatai? Maga a szervezés. Az út, amin eljut a gondolat a megvalósulásig és persze nagyon jó érzés mikor a rendezvény napján minden megvalósul és elégedett a szervezésben és lebonyolításban résztvevő nagyon sok kolléga és persze a közönség, a város apraja és nagyja. Egy érdekesség és izgalmas program: Az IDESÜSS-el egy időben lesz egy fesztivál a városban, amely az idei évben Budaörsöt választotta helyszínéül. Az OFF Országos Foltvarró Fesztivál augusztus 26–28-ig több érdekes programmal és nagyon különleges kiállításokkal várja majd a látogatókat a Városházán illetve a PostArton és a JMMK-ban.”

 

idesuss_plakat_2016

 

Ne felejtsék el beírni a naptárba, hogy 2016. augusztus 27. – Idesüss Budaörs Napja.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.