Közlekedés Budapesten augusztus 20-án, az Államalapítás Ünnepén

Az Államalapítás Ünnepén, augusztus 20-án, az ünnepi rendezvények miatt számos, budai és pesti fő közlekedési útvonalat és Duna-hidat érintő lezárás és közösségi közlekedési változás lép életbe a fővárosban. Az augusztus 20-i hétvégén – már 19-én estétől, de különösen 20-án – a belvárost közösségi közlekedéssel javasolt megközelíteni. A megnövekedő forgalomra a BKK járatsűrítésekkel készül. A forgalomkorlátozások miatt több busz- és villamosjárat módosított, vagy rövidített útvonalon jár, ezért a BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak a járatok forgalmáról a BKK Facebook-oldalán, a BKK Info oldalán, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban, ahol folyamatosan friss, aktuális közlekedési információk olvashatók. A tervezett változások a www.bkk.hu/augusztus20 oldalon ismerhetők meg.

 

A Lánchíd augusztus 19-én este 20 órától 21-én hajnali 4 óráig, az Erzsébet híd várhatóan augusztus 20-án 18 óra és 22:30 között le lesz zárva a forgalom elől. A Szabadság híd villamosvágány-felújítási munkák miatt jelenleg sem használható. 19-én délután, valamint 20-án a reggeli, délelőtti órákban a Kossuth Lajos tér környékén a katonai tisztavatás miatt lezárják a környező utcákat; délután a Szent Jobb körmenet miatt a Szent István Bazilika, a József Attila utca, a Széchenyi István tér, az ökumenikus kenyéráldás és az aratómenet miatt pedig a budavári Szentháromság tér környékén kell lezárásokra számítani. A Várkert Bazár környékén augusztus 19-e reggeltől 21-e estig lesznek forgalomkorlátozások.

 

A tűzijátékot megelőző és követő néhány órában mind a budai, mind a pesti belváros Dunához közel eső területeit lezárják a közúti forgalom elől. A tűzijáték augusztus 20-án 21 órától körülbelül 21:30-ig tart, idén a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti területen, valamint a Citadelláról lövik fel. A BKK a tűzijáték kényelmesebb és biztonságosabb megközelítése érdekében egész este sűrűbben indítja mind a négy metróvonalat, a H5-ös és a H7-es HÉV-et, továbbá a nagykörúti villamost, valamint több, a belváros felé tartó villamos- és buszjáratot. A tűzijáték helyszínének megközelítése elsősorban metróval, majd a belvárosi csomópontokból gyalogosan javasolt. Egyes metróállomásokat biztonsági okokból lezárhatnak. Az Erzsébet hídi járatok a hídzár idején megosztva közlekednek. A pesti oldalon Rákospalota, Újpalota és Angyalföld felől a buszok a Deák Ferenc térig járnak. A budai oldalon Kelenföld és Dél-Buda felől , valamint a Hegyalja út és a Márton-hegy térségéből a buszok a Móricz Zsigmond körtérig járnak. A kiskörúti villamosok vágányfelújítás miatt nem közlekednek, ezért este az M2-es, az M3-as metróval, vagy a 9-es busszal ajánlott utazni. 19 órától a D12-es hajójárat nem közlekedik. A tűzijáték után, 21:30 és 23 óra között – a kényelmesebb hazautazás érdekében – a belvárosból közlekedő járatok sűrűbben követik majd egymást. A lezárt utakat a rendőrség döntése alapján folyamatosan nyitják majd meg

 

2016_augusztus_19_20

Augusztus 18-ától 21-éig idén is megrendezik a Mesterségek Ünnepét, a rendezvénynek helyt adó Budai Vár megközelítését a BKK járatsűrítésekkel és rendkívüli buszjárat elindításával segíti. Nemcsak gyakrabban indul majd a 16A busz, de 216-os jelzéssel rendkívüli járat is közlekedik a Belvárosból a Dísz térre.

 

ÜNNEPI PROGRAMOK, RENDEZVÉNYEK AUGUSZTUS 20-ÁN

2016. augusztus 20-án (szombaton) számos rendezvényt tartanak Budapesten az Államalapítás Ünnepe alkalmából. A programokról a http://augusztus20.kormany.hu oldalon lehet tájékozódni. A Kossuth Lajos téren szombat délelőtt a hagyományos tisztavatásra kerül sor. Délután és koraeste a budai Várban ökumenikus kenyéráldást és aratóünnepet rendeznek, míg a Szent Jobb körmenet szokásos Szent István Bazilika–Széchenyi István tér–Szent István Bazilika útvonalán halad. Ezt követően 21 órakor kezdődik a tűzijáték, amelyet idén a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti területen, valamint a Citadelláról lőnek fel. A Budai Várban idén is megrendezik a Mesterségek Ünnepét.

Katonai tiszteletadás és tisztavatás a Kossuth Lajos téren

Idén is a nemrég felújított Kossuth Lajos téren tartják a Magyar Honvédség legkiemelkedőbb és leglátványosabb eseményét, a tisztavatást. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjei az állami vezetők, a szülők, a hozzátartozók és az egész ország nyilvánossága előtt teszik le a tiszti esküt augusztus 20-án 8:30 és 9:30 között. A Kossuth Lajos tér leggyorsabban az M2-es metróval érhető el. Augusztus 20-án reggel és délelőtt a 2-es villamos csak a Kossuth Lajos tér Széchenyi rakparti megállóhelyéig közlekedik, innen a tér gyalogosan érhető el.

Magyar ízek utcája, családi programok, koncertek a Várkert Bazárban és környékén

Az Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódóan augusztus 20-án és 21-én egész napos családi programokat rendeznek a Várkert Bazárban és a Lánchíd utcában, valamint augusztus 20-án koncerteket tartanak a Clark Ádám téren a környék és a Lánchíd közúti forgalmának lezárásával. A korlátozások miatt augusztus 19-én, 20-án és 21-én a 19-es villamos útvonala is módosul. A Várkert Bazár a Döbrentei térről gyalogosan közelíthető meg.

Ökumenikus kenyéráldás és aratómenet

Az augusztus 20-i ünnep részeként ökumenikus kenyéráldást tartanak 15:00-tól a budavári Szentháromság téren. A helyszínre aratómenet indul 14:30-kor a Szent György térről. A budai Vár ebben az időszakban a Széll Kálmán tér felől a 16A, a belvárosból pedig a 216-os busszal érhető el.

Ünnepi szentmise és Szent Jobb Körmenet a Bazilikában és környékén

Augusztus 20-án délután 17 órától kezdődik az ünnepi szentmise a Szent István Bazilikában, amelyet a hagyományos Szent Jobb Körmenet felvonulása követ a Szent István tér–Zrínyi utca–Október 6. utca–József Attila utca–Széchenyi tér–Zrínyi utca–Szent István tér útvonalon. Az egyházi esemény idejére a felvonulás útvonalát lezárják. Hazánk egyik legszebb és legjelentősebb egyházi programja a legegyszerűbben metróval közelíthető meg, egyaránt 3-5 perces sétával az M1-es metró Bajcsy-Zsilinszky út, illetve az M3-as metró Arany János utcamegállójából, illetve a Deák Ferenc tér metróállomásáról.

Ünnepi tűzijáték a Duna-parton

Az ünnepi tűzijáték – amelyet idén a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti területen, valamint a Citadelláról lőnek fel – este 21:00-kor kezdődik és körülbelül 21:30-ig tart. A tűzijáték idejére, illetve az azt megelőző és követő néhány órában mind a budai, mind a pesti belváros Dunához közel eső területeit lezárják a közúti forgalom elől. A tűzijáték helyszínének megközelítése elsősorban a sűrűbben közlekedő metróval, a belvárosi csomópontokból gyalogosan javasolt. A lezárások miatt számos járat módosított útvonalon közlekedik, ezért a BKK kéri az utasokat, hogy elindulás előtt feltétlenül tájékozódjanak az eljutási lehetőségekről.

Idén a Duna-part pesti oldalán a Parlament déli tornya és a Szabadság híd közti területről, míg a budai oldalon a Batthyány tér és az Erzsébet híd közötti területről, illetve a Tabánból érdemes nézni a tűzijátékot. Az elsődleges látványközpont a Duna mindkét oldalán a Lánchíd és Erzsébet híd közötti rakpartokon lesz, innen lehet a legtökéletesebben élvezni a programot.

Mesterségek ünnepe: rendkívüli buszjárat a Budai Várba, sűrűbb várbuszok

Augusztus 18. és 21. között a Budavári Palotában tartják a 30. Mesterségek Ünnepét. A jelentős számú érdeklődőt vonzó rendezvény megközelítését rendkívüli járatsűrítésekkel könnyíti a BKK. Gyakrabban indul majd a 16A busz, 216-os jelzéssel pedig rendkívüli autóbuszjárat közlekedik a belvárosból a Dísz térre. A 216-os busz a Deák Ferenc tér M és a Dísz tér között jár, a 16-os busz megállóinak érintésével.

A TŰZIJÁTÉK ELŐTT ÉS UTÁN SŰRŰBBEN KÖZLEKEDIK SZÁMOS JÁRAT

A nagy tömeget vonzó tűzijáték gyorsabb megközelítése érdekében augusztus 20-án körülbelül 18 és 20-21 óra között mind a négy metró-, továbbá a H5-ös és a H7-es HÉV-vonalon, valamint a Nagykörúton sűrűbben indulnak az ott közlekedő járatok. További sűrítések lesznek számos, belváros felé tartó villamos- és buszvonalon. A tűzijáték után, körülbelül 23 óráig szintén a megszokottnál sűrűbben induló és/vagy nagyobb befogadóképességű jármű közlekedik a belvárosból induló vonalakon.

Az alábbi felsorolásból megismerheti, mely közösségi közlekedési járatok indulnak a megszokottnál sűrűbben, illetve nagyobb befogadóképességgel a tűzijáték előtt és/vagy után.

M1-es metró: a tűzijáték előtt 2, utána 1-2 percenként.

M2-es metró: a tűzijáték előtt és után is 3 percenként.

M3-as metró: a tűzijáték előtt és után is 3 percenként.

M4-es metró: a tűzijáték előtt és után is 3 percenként.

H5-ös HÉV: a tűzijáték után Békásmegyerre 6, Szentendrére 12 percenként, egész délután és este 6 kocsis szerelvényekkel.

H6-os HÉV plusz indulás 22:06-kor Ráckevére, 23:06-kor Tökölre.

H7-es HÉV: a tűzijáték után 6-7 percenként, egész délután és este 6 kocsis szerelvényekkel.

4-es és 6-os villamos: a tűzijáték előtt és után is mindkét járat 5 percenként, azaz a Nagykörúton 2-3 percenként jön majd villamos.

5-ös busz: a pesti oldalon a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként, Budán a tűzijáték előtt és után is 15 percenként. (Az 5-ös busz 18 órától az utolsó járatindulásig megosztva, két – egy budai és egy pesti – szakaszon közlekedik, erről részleteket a járatonkénti bontásnál olvashat.)

7-es busz: a tűzijáték előtt és után is 4 percenként. (A 7-es busz 18 órától az utolsó járatindulásig megosztva, két – egy budai és egy pesti – szakaszon közlekedik, erről részleteket a járatonkénti bontásnál olvashat.)

7E busz: a Deák Ferenc tér M megállóhelyig meghosszabbított útvonalon, a tűzijáték előtt 4, utána 3 percenként.

8E busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként. (A 8E busz 18 órától a Kelenföld vasútállomás M és a Móricz Zsigmond körtér között jár, erről részleteket a járatonkénti bontásnál olvashat.)

9-es busz: a tűzijáték előtt 4-5, utána 4 percenként.

11-es busz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként.

14-es villamos: a tűzijáték után 7-8 percenként.

16A busz: a tűzijáték előtt 2, utána 1-2 percenként. (A Budai Vár megközelítési lehetőségeiről részletesen az ünnepi programokról szóló fejezetben, valamint a járatonkénti bontásnál olvashat.)

17-es villamos: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként.

19-es villamos: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként.

21-es busz: a tűzijáték után 20 percenként.

21A busz: a tűzijáték előtt és után is 6-7 percenként.

22A busz: a tűzijáték előtt 6, utána 7-8 percenként.

23-as busz: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként.

23E busz: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként.

24-es villamos: a tűzijáték után 10 percenként.

26-os busz: a tűzijáték után 20 percenként.

27-es busz: a tűzijáték előtt és után is 10 percenként.

28A villamos: a tűzijáték előtt 10 percenként.

30A busz: a tűzijáték előtt és után nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak a vonalon.

31-es busz: a tűzijáték után 10 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

33-as busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

34-es busz: a tűzijáték után 15 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

36-os busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

38-as busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

38B busz: a csepeli forgalom segítése érdekében Csepel, Szent Imre tér és a Hárosi csárda megállóhely között körülbelül 18 órától 23 óráig közlekedik, a tűzijáték előtt 30, utána 15 percenként.

40-es busz: a tűzijáték előtt 20, utána 7-8 percenként.

40B busz: a tűzijáték előtt 20 percenként.

42-es villamos: a tűzijáték után 10 percenként.

44-es busz: a tűzijáték után 15 percenként.

45-ös busz: a tűzijáték után 15 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

50-es villamos: a tűzijáték előtt 6, utána 5 percenként.

51-es villamos: a tűzijáték előtt és utána is 7-8 percenként.

54-es busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

55-ös busz: a tűzijáték előtt 15, utána 10 percenként.

56A villamos: a tűzijáték előtt és utána is 7-8 percenként.

57-es busz: a tűzijáték után 15 percenként.

58-as busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként.

59-es villamos: a tűzijáték előtt 12, utána 15 percenként.

61-es villamos: a tűzijáték előtt és utána is 7-8 percenként.

63-as busz: a tűzijáték után 15 percenként.

65A busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként.

66-os busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

67-es busz: a tűzijáték után 10 percenként.

70-es trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6-7 percenként.

71-es busz: a tűzijáték után 20 percenként.

72-es trolibusz: a tűzijáték után 10 percenként.

74-es trolibusz: a tűzijáték előtt 5, utána 4 percenként.

75-ös trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként.

76-os trolibusz: a tűzijáték után 7-8 percenként.

77-es trolibusz: a tűzijáték után 10 percenként.

78-as trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6-7 percenként.

80-as trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként.

83-as járat (a trolibusz helyett 18 órától autóbusz közlekedik): a tűzijáték előtt 7-8, utána 4 percenként.

85-ös busz: a tűzijáték előtt 6-7, utána 6 percenként.

88-as busz: a tűzijáték után 30 percenként.

91-es busz: a tűzijáték után 7-8 percenként.

95-ös busz: a tűzijáték után 10 percenként.

97E busz: a tűzijáték után 10 percenként.

99-es busz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként.

106-os busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

112-es busz: a tűzijáték utána 10 percenként.

114-es busz: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként.

123A busz: a tűzijáték után 15 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

126A busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként.

130-as busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

133E busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként.

136E busz: a tűzijáték előtt 6-7, utána 5 percenként.

139-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként.

141-es busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként.

144-es busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként.

149-es busz: a tűzijáték után 10 percenként.

150-es busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként.

151-es busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

155-ös busz: a tűzijáték után 10 percenként.

157-es busz: a tűzijáték előtt 60, utána 20 percenként.

157A busz: a tűzijáték előtt 60 percenként.

159-es busz: a tűzijáték előtt és után is 10 percenként.

160-as busz: a tűzijáték előtt és után is 20 percenként.

164-es busz: a tűzijáték előtt 120, utána 20 percenként.

168E busz: a tűzijáték után 15 percenként.

169E busz: a tűzijáték után 10 percenként.

172-es busz: a tűzijáték után 20 percenként.

182-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként.

184-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként.

187-es busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként.

194-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként.

196-os busz: a tűzijáték előtt 15, utána 20 percenként.

196A busz: a tűzijáték előtt 15, utána 6-7 percenként.

212-es busz: a tűzijáték előtt és után is 10 percenként. (Ebben az időszakban csak a Svábhegy és Újbuda-központ M között jár, erről részleteket a járatonkénti bontásnál olvashat.)

213-as busz: a tűzijáték után 15 percenként.

216-os busz: a tűzijáték előtt 6 percenként. (A Budai Vár megközelítési lehetőségeiről részletesen az ünnepi programokról szóló fejezetben, valamint a járatonkénti bontásnál olvashat.)

220-as busz: a tűzijáték előtt 15, utána 10 percenként.

222-es busz: a tűzijáték előtt 30, utána 15 percenként.

230-as busz: a tűzijáték előtt 60 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

238-as busz: a vonalon nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.

243-as busz: a tűzijáték után 15 percenként.

250B busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként.

257-es busz: a tűzijáték előtt 30, utána 20 percenként.

260-as busz: a tűzijáték előtt és után is 20 percenként.

261E busz: a tűzijáték előtt 15 percenként.

264-es busz: a tűzijáték előtt 40 percenként.

266-os busz: a tűzijáték előtt 30, utána 60 percenként.

276E busz: a tűzijáték előtt 15, utána 10 percenként.

294E busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként.

VÁLTOZÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI JÁRATOK FORGALMÁBAN

Az alábbiakban részletes információk olvashatók az augusztus 20-ai hétvége közösségi közlekedési változásairól. A forgalomkorlátozások miatt számos busz- és villamosjárat módosított, vagy rövidített útvonalon közlekedik.

M1-es, M2-es, M3-as és M4-es metró

Augusztus 20-án várhatóan 19 óra és 22:30 között biztonsági okokból több metróállomást lezárhatnak az utasforgalom elől:

az M1-es, az M2-es és az M3-as vonalak Deák Ferenc tér állomását, továbbá

az M1-es vonal Vörösmarty tér,

az M2-es vonal Kossuth Lajos tér és Batthyány tér,

az M3-as vonal Ferenciek tere és Kálvin tér, valamint

az M4-es vonal Szent Gellért tér, Fővám tér és Kálvin tér állomását.

Ezeken a megállóhelyeken – ha a korlátozás életbe lép – a metró megállás nélkül áthalad.

A metróállomások esetleges lezárásáról – csakúgy, mint a további közösségi közlekedési változásról – folyamatosan frissülő információk a BKK Info oldalán, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban olvashatnak.

D12-es hajójárat

Augusztus 20-án 19 órától a D12-es hajójárat nem közlekedik.

2-es villamos

Augusztus 19-én 14 és 19 óra között, majd 20-án az első járatindulástól várhatóan 12 óráig a 2-es villamos a Közvágóhíd H végállomástól a Kossuth Lajos tér M (Széchenyi rakpart)megállóhelyig, rövidített útvonalon közlekedik. A lezárások miatt nem közlekedik pótlóbusz a Kossuth Lajos tér és a Jászai Mari tér között, azonban aki a Nagykörút felé utazik tovább, érdemes a 15-ös vagy a 115-ös buszra átszállnia.

Augusztus 20-án 18 óra után a villamosok már csak a Közvágóhíd H és a Boráros tér H közöttvisznek utasokat.

4-es és 6-os villamos

Augusztus 20-án várhatóan 19 és 22 óra között a 4-es és a 6-os villamos nem áll meg a Margitsziget/Margit híd megállóhelyen. Aki ebben az időszakban a Margitszigetre tart, a budai vagy a pesti hídfőnél lévő megállók egyikéből gyalogosan érheti el a szigetet.

5-ös autóbusz

Augusztus 20-án 18 órától várhatóan 22:40-ig az 5-ös busz megosztva, két szakaszonközlekedik,

a Pasaréti tér végállomás felől a Dózsa György térig (az Alagút utcától az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Dózsa György tér–Attila út útvonalon),

Rákospalota, Kossuth utca végállomás felől pedig a Deák Ferenc tér M megállóhelyig (az Astoriától a Károly körút–Deák Ferenc tér–Károly körút–Rákóczi út útvonalon).

Ebben az időszakban a városon átutazóknak a BKK a sűrűbben közlekedő M2-es metró igénybevételét ajánlja.

7-es autóbusz

Augusztus 20-án várhatóan 18 órától 22:40-ig a 7-es busz megosztva, két szakaszonközlekedik,

Albertfalva vasútállomás végállomás felől a Móricz Zsigmond körtér M megállóhelyig,

Újpalota, Nyírpalota út végállomás felől pedig a Deák Ferenc tér M megállóhelyig (az Astoriától a Károly körút–Deák Ferenc tér–Károly körút–Rákóczi út útvonalon).

Ebben az időszakban a városon átutazóknak a BKK a sűrűbben közlekedő M4-es metró igénybevételét ajánlja.

7E autóbusz

Augusztus 20-án 18 órától várhatóan 22:30-ig a 7E busz meghosszabbított útvonalon, Újpalota, Nyírpalota út és a Deák Ferenc tér M között közlekedik, a Blaha Lujza tértől a Rákóczi út-Károly körút–Deák Ferenc tér–Károly körút–Rákóczi út útvonalon.

8E autóbusz

Augusztus 20-án 18 órától várhatóan 22:40-ig a 8E autóbusz a Kelenföld vasútállomás M végállomástól a BAH-csomópont megállóhelyig menetrend szerinti útvonalán halad, innen a Budaörsi út–Villányi út útvonalon a Móricz Zsigmond körtérre közlekedik tovább, megállva az érintett buszmegállókban.

A Móricz Zsigmond körtér M felé:

Budaörsi út/Villányi út: a 212-es busz megállóhelye,

Alsóhegy utca: a 17-es vagy a 61-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,

Szüret utca: a 17-es vagy a 61-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,

Móricz Zsigmond körtér.

Kelenföld vasútállomás M felé:

Móricz Zsigmond körtér M: a 240-es busz megállóhelye,

Szüret utca: a 27-es busz megállóhelye,

Alsóhegy utca: a 17-es vagy a 61-es villamos pótlása esetén használt megállóhelye,

Budaörsi út/Villányi út: a 27-es és a 253-as busz megállóhelye.

Ebben az időszakban a városon átutazóknak a BKK a sűrűbben közlekedő M4-es metró igénybevételét ajánlja.

9-es autóbusz

Augusztus 20-án 14 és 20 óra között a 9-es busz nem áll meg a Szent István Bazilika megállóhelyen.

15-ös és 115-ös autóbusz

Augusztus 20-án 14 és 18 óra között a 15-ös és a 115-ös autóbusz módosított útvonalon, aBajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton keresztül közlekedik.

A Gyöngyösi utca M, illetve az Árpád híd M felé közlekedő buszok a Deák Ferenc tér és a Hegedűs Gyula utca között a Károly körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca–Teréz körút–Szent István körút módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Erzsébet tér, a Hercegprímás utca, a Hold utca, a Kossuth Lajos tér M, a Batthyány-örökmécses és a Markó utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 15-ös és a 115-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,

Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz megállóhelye,

Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye.

A Boráros tér H felé közlekedő buszok a Pannónia utca és az Üllői út között a Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szent István körút, a Markó utca, a Kossuth Lajos tér M, a Széchenyi utca, a Zrínyi utca, a Szende Pál utca, a Petőfi tér, a Március 15. tér és a Fővám tér M megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 15-ös és a 115-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Szent István körút: ideiglenes megállóhely a Pannónia utcában a Vígszínház utcánál,

Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,

Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz megállóhelye,

Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelye,

Deák Ferenc tér M: a 9-es autóbusz megállóhelye,

Astoria M: a 9-es autóbusz megállóhelye.

18 órától az utolsó járatindulásig a 15-ös és a 115-ös busz az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M és a Nyugati pályaudvar M között, rövidített útvonalon közlekedik.

16-os és 216-os autóbusz

Augusztus 19-én 20 órától 20-án 18 óráig – kivéve a 14:30 és 16 óra közötti időszakot – a 16-os és a 216-os autóbusz módosított útvonalon, a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon, valamint a Palota úton át közlekedik.

A Deák Ferenc tér M felé közlekedő busz a Dózsa György tértől a Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Károly körút útvonalon közelíti meg a Deák Ferenc teret. A járat nem érinti a Krisztina tér, a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér, a József nádor tér megállóit. Az ideiglenes megállók:

Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,

Döbrentei tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,

Március 15. tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, és a 112-es busz megállóhelye,

Astoria M: a 47-es és a 49-es pótlóbusz megállóhelye.

A Széll Kálmán tér M felé közlekedő busz a Deák Ferenc tér–Erzsébet tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Mikó utca–Logodi utca–Tábor utca–Palota út–Dísz tér útvonalon halad, ahonnan menetrend szerint halad tovább. A járat nem érinti a Hild tér, a Széchenyi István tér, a Clark Ádám tér és a Donáti utca megállót, a terelt útvonal-szakaszon az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni rá:

Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye,

Astoria M: a 47-es és a 49-es pótlóbusz megállóhelye,

Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Március 15. tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Döbrentei tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye

Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,

Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelye.

Figyelem! Augusztus 20-án várhatóan 14:30 és 16 óra között a budavári buszjáratok a Dísz tér és a Szentháromság tér között nem járnak, visszafordulnak a Deák Ferenc tér M, illetve a Széll Kálmán tér M végállomásuk felé. 18 órától az utolsó járatindulásig a 16-os és a 216-os busz nem közlekedik, ebben az időszakban a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől a 16A busszal vagy a Clark Ádám térről induló Budavári siklóval közelíthető meg.

16:30 és 18 óra között a 16-os és 216-os busz a Deák Ferenc téri végállomását nem érinti, a téren csak a 9-es busz megállójában, a Városháza Park mellett lehet felszállni.

16A autóbusz

Augusztus 20-án a 16A busz a megszokottnál sűrűbben,

8:30-tól körülbelül 18 óráig 2-3 percenként,

várhatóan 18 órától az utolsó járatindulásig 1-2 percenként indul.

Várhatóan 14:30 és 16 óra között a 16A busz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér M és a Szentháromság tér között viszi az utasokat.

19-es villamos

Augusztus 19-én egész nap, 20-án az első járatindulástól 18 óráig és 21-én egész nap a 19-es villamos megszokott végállomásai, a Bécsi út/Vörösvári út és a Rudas Gyógyfürdő között közlekedik ugyan, de módosított útvonalon: a Szent Lukács Gyógyfürdő megállóhely után a 17-es és az 56A villamossal megegyezően a Széll Kálmán téren és a Krisztina körúton keresztül.

Augusztus 20-án 18 órától várhatóan 22:40-ig a 19-es villamos – továbbra is a Széll Kálmán tér érintésével – a Bécsi út/Vörösvári út és a Dózsa György tér között, rövidített útvonalon közlekedik.

23-as, 35-ös, 66-os, 148-as autóbusz

Augusztus 19-én este Pestszenterzsébeten tartanak tűzijátékot, ezért 20 és 22 óra között lezárják a Szent Erzsébet teret és környékét. Ebben az időszakban

a 23-as autóbusz az Ady Endre tér felé a Topánka utca–Török Flóris utca–Határ út–Jókai Mór utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Szent Erzsébet tér és a Tátra tér megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 23-asra a 119-es és a 166-os busz János tér megállójában, majd a Tátra téren, a Kossuth Lajos utca kereszteződése előtti ideiglenes megállóhelyen lehet felszállni. A Boráros tér H felé tartó buszok útvonala nem változik.

a 35-ös autóbusz a Szentlőrinci lakótelep felé a Topánka utca–Baross utca–Nagysándor József utca–Török Flóris utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Pesterzsébet, városközpont és az Ady Endre út (Topánka utca) megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 35-ösre a 36-os busz Pesterzsébet, Kossuth Lajos utca és a Nagysándor József utca, majd a 151-es Vörösmarty utca megállójában lehet felszállni. A Csepel felé tartó buszok útvonala nem változik.

a 66-os busz a Határ út M felé, a 148-as pedig Kőbánya-Kispest M felé a Baross utca–Nagysándor József utca–Jókai Mór utca–Kossuth Lajos utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Pesterzsébet, városközpont, az Ady Endre utca (Topánka utca), a Szent Erzsébet tér és a Tátra tér megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 66-osra a 36-os busz Pesterzsébet, Kossuth Lajos utca, Nagysándor József utca, ezt követően a 151-es busz Vörösmarty utca és Török Flóris utca, majd az 52-es villamos Szabótelep és Kossuth Lajos utca megállójában lehet felszállni. Az ellenkező irányú 66-os és 148-as busz útvonala nem változik.

38-as autóbusz

Augusztus 20-án Szigetszentmiklóson is ünnepséget, illetve tűzijátékot tartanak. Ezért 21 és 23 óra között lezárják a Tököli utat a Kinizsi utca és a Losonczi utca kereszteződése között. A forgalomkorlátozás idején a József Attila utca felé közlekedő 38-as autóbusz Szigetszentmiklós, városháza és a József Attila utca között az Árpád utca–Szilágyi Lajos utca–Gyári út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Városi Könyvtár és a Miklós Plaza megállóit. A terelt útvonal-szakaszon a 38-as buszra a 238-as és a 280-as buszjárat Szigetszentmiklós H és Kisfaludy utca megállóiban lehet felszállni. A Csepel felé közlekedő 38-as busz útvonala nem változik.

47-es és 49-es villamospótló busz

A 47-es és a 49-es villamospótló busz helyett augusztus 20-án 18 órától várhatóan 22:40-ig összevontan, 47-es jelzéssel közlekedik pótlóbusz. A 47-es pótlójárat rövidített és módosított útvonalon, a Városház tér és a Kelenföld vasútállomás M között közlekedik,

a Városház tértől a Móricz Zsigmond körtér M megállóig a 47-es pótlóbusz vonalán,

a Móricz Zsigmond körtér M megállótól Kelenföld vasútállomás M végállomásig a 49-es pótlóbusz vonalán.

Ebben az időszakban a városon átutazóknak a BKK a sűrűbben közlekedő M4-es metró igénybevételét ajánlja.

48-as villamospótló busz

Augusztus 20-án 18 órától várhatóan 22:40-ig a 48-as villamospótló busz nem közlekedik.

56A villamos

Augusztus 20-án 18 órától várhatóan 22:40-ig az 56A villamos Hűvösvölgy és a Dózsa György tér között, rövidített útvonalon közlekedik.

83-as trolibusz

Augusztus 20-án 18 órától a nap végéig a 83-as trolibusz helyett autóbuszok közlekednek a Ráday utca megállóhely és a Kálvin tér között a Kinizsi utca–Lónyay utca–Vámház körút módosított útvonalon, a Közraktár utca és a Fővám tér M megálló kihagyásával. A terelt útvonal-szakaszon a 15-ös és a 115-ös busz Czuczor utca és Török Pál utca megállójában lehet felszállni a 83-as jelzésű buszra.

105-ös autóbusz

Augusztus 19-én 20 órától 20-án várhatóan 18 óráig módosított útvonalon, a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

A Gyöngyösi utca M felé közlekedő busz a Krisztina tér és az Andrássy út között az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Károly körút–Deák Ferenc tér–Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon halad, ezért nem érinti Clark Ádám tér, Széchenyi István tér, József nádor tér megállóit, a Deák Ferenc téren pedig a tér egy másik pontján áll meg. A terelt útvonal-szakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,

Döbrentei tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,

Március 15. tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Astoria M: a 47-es és a 49-es pótlóbusz megállóhelye,

Deák Ferenc tér M: a 9-es busz ideiglenes megállóhelye a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Anker köz után.

Az Apor Vilmos tér felé közlekedő busz az Andrássy út és az Alagút utca között a Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Szarvas tér–Attila út útvonalon halad, ezért a Deák Ferenc téren a tér egy másik pontján áll meg, valamint nem érinti a Hild tér, Széchenyi István tér és Clark Ádám tér megállóit. A terelt útvonal-szakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye a Károly körúton,

Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Március 15. tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Döbrentei tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,

Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye.

18 órától várhatóan 22:40-ig a 105-ös busz megosztva, két szakaszon közlekedik,

a Gyöngyösi utca M végállomástól a Deák Ferenc tér M megállóhelyig. A Deák Ferenc téren a 9-es busz megállójában lehet felszállni rá.

az Apor Vilmos tér végállomástól pedig a Déli pályaudvar M-ig (a Királyhágó utcától az Alkotás utca–Krisztina körút–Mészáros utca útvonalon, az alábbi megállóhelyek érintésével

Déli pályaudvar M: a 21-es, a 21A, a 39-es és a 139-es busz megállóhelye,

Déli pályaudvar M: a Déli pályaudvar Krisztina körúti oldalra eső kijáratánál,

Krisztina tér: a Mészáros utcában a templom mellett.

Ebben az időszakban a városon átutazóknak a BKK a sűrűbben közlekedő M2-es metró igénybevételét ajánlja.

110-es és 112-es autóbusz

Augusztus 20-án 18 órától az utolsó járatindulásig a 110-es és a 112-es busz a Thomán István utca végállomás és a BAH-csomópont között menetrend szerinti útvonalán halad, innen a Budaörsi út–Villányi út útvonalon a Móricz Zsigmond körtérre közlekedik tovább, megállva az érintett buszmegállókban:

A Móricz Zsigmond körtér M felé:

Budaörsi út/Villányi út: a 212-es busz megállóhelye,

Alsóhegy utca: a 17-es vagy a 61-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,

Szüret utca: a 17-es vagy a 61-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,

Móricz Zsigmond körtér.

A Thomán István utca felé:

Móricz Zsigmond körtér M: a 240-es busz megállóhelye,

Szüret utca: a 27-es busz megállóhelye,

Alsóhegy utca: a 17-es vagy a 61-es villamos pótlása esetén használt megállóhelye,

Budaörsi út/Villányi út: a 27-es és a 253-as busz megállóhelye.

Ebben az időszakban a városon átutazóknak a BKK a sűrűbben közlekedő M4-es metró igénybevételét ajánlja.

133E autóbusz

Augusztus 20-án 18 órától várhatóan 22:40-ig a 133E busz Nagytétény, Erdélyi utca és a Móricz Zsigmond körtér M között, rövidített és módosított útvonalon közlekedik, a Budafoki úttól az Október huszonharmadika utca–Fehérvári út–Móricz Zsigmond körtér–Karinthy Frigyes út–Budafoki út útvonalon. A terelt vonalszakaszon a 133E buszra a 33-as busz érintett megállóiban (Újbuda-központ M, Móricz Zsigmond körtér M és Budafoki út/Karinthy Frigyes út) lehet felszállni.

Ebben az időszakban a városon átutazóknak a BKK a sűrűbben közlekedő M4-es metró igénybevételét ajánlja.

178-as autóbusz

Augusztus 20-án 18 órától várhatóan 22:40-ig a 178-as busz a Naphegy tértől a Déli pályaudvar M megállóhelyig, rövidített és módosított útvonalon közlekedik. A terelt vonalszakaszon a busz megáll a Krisztina téren. A Déli pályaudvarnál a Krisztina körúti oldalra eső kijáratnál lehet felszállni a 178-as buszra.

212-es autóbusz

Augusztus 20-án 19:30-tól várhatóan 22 óráig a 212-es busz a Svábhegy végállomástól rövidített útvonalon Újbuda-központ M megállóhelyig közlekedik. Innen a Boráros tér H a 4-es villamossal közelíthető meg.

916-os autóbusz

Az augusztus 19-éről 20-ára és a 20-áról 21-ére virradó éjszaka a 916-os busz a Széll Kálmán tér M és az Uránia végállomások között ugyan, de módosított útvonalon, az Erzsébet hídon és a Palota úton át közlekedik.

Az Uránia felé közlekedő 916-os busz a Krisztina tér és az Uránia között az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út útvonalon halad, ezért nem érinti a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér, a József nádor tér és a Deák Ferenc tér M és az Astoria M megállóit. A terelt útvonal-szakaszon a 916-os buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,

Döbrentei tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,

Március 15. tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Astoria M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye.

A Széll Kálmán tér M felé közlekedő 916-os busz az Urániától a Rákóczi út–Károly körút–Deák Ferenc tér–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Szarvas tér–Attila út–Mikó utca–Logodi utca–Tábor utca–Palota út útvonalon éri el a Dísz teret, ahonnan menetrend szerint halad tovább. A terelt útvonal-szakaszon a 916-os buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Deák Ferenc tér M: a 47-es és a 49-es pótlóbusz megállóhelye a Madách tér felőli oldalon,

Deák Ferenc tér M: Uránia irányú megállóhelye a Károly körúton, a Városháza Park oldalán,

Astoria M: a 47-es és a 49-es pótlóbusz megállóhelye,

Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Március 15. tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Döbrentei tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,

Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,

Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,

Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelye.

990-es autóbusz

Az augusztus 19-éről 20-ára és a 20-áról 21-ére virradó éjszaka a 990-es busz módosított útvonalon, a Lánchíd helyett a Margit hídon át közlekedik.

A Normafa felé közlekedő 990-es busz a Deák Ferenc tér M és a Batthyány tér M+H között a Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca–Teréz körút–Szent István körút–Margit híd–Germanus Gyula park–Üstökös utca–Árpád fejedelem útja–Bem rakpart–Bem József tér–Fő utca módosított útvonalon halad, ezért a Deák Ferenc téren a tér egy másik pontján áll meg, továbbá nem érinti a Hild tér, a Széchenyi István tér, a Clark Ádám tér és a Halász utca megállóhelyet. A terelt útvonal-szakaszon a 990-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Szent István Bazilika: a 9-es busz megállóhelye,

Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,

Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz megállóhelye,

Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,

Jászai Mari tér: a 9-es busz megállóhelye,

Margit híd, budai hídfő H: a 9-es busz megállóhelye,

Margit híd, budai hídfő H: a 109-es busz megállóhelye,

Bem József tér: a 109-es busz megállóhelye.

A Rákoskeresztúr felé közlekedő 990-es busz a Batthyány tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között a Bem rakpart–Liptay utca–Margit híd–Szent István körút módosított útvonalon halad, ezért a Batthyány téren a tér egy másik pontján áll meg, továbbá nem érinti a Szilágyi Dezső tér, a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér, a József nádor tér és a Deák Ferenc tér megállóhelyeit. A terelt útvonal-szakaszon a 990-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Batthyány tér M+H: végállomási leszállóhely,

Bem József tér: a 109-es autóbusz megállóhelye,

Margit híd, budai hídfő H: a villamospótláskor használt pótlóbusz-megálló a Margit hídon,

Jászai Mari tér: a 9-es busz megállóhelye,

Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,

Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz megállóhelye,

Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,

Szent István Bazilika: a 9-es busz megállóhelye.

 

FORGALOMKORLÁTOZÁSOK A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSBEN

Forgalomkorlátozások a Várkert Bazár környékén

A Várkert Bazárnál zajló programok, valamint azok előkészítése, és a bontási munkák miattaugusztus 18-án 23:45-től augusztus 22-én hajnalig lezárják a közúti forgalom elől az I. kerületi

Lánchíd utcát és a Lánchíd utcai parkolót,

Öntőház utcát,

Ybl Miklós teret,

Apród utcát,

Fátyol utcát,

Fogas utcát,

Várkert rakpartot,

valamint az Attila utat a Döbrentei tértől az Apród utcáig,

Forgalomkorlátozások a Kossuth Lajos tér környékén

A Kossuth Lajos téri katonai tiszteletadás és tisztavatás miatt augusztus 20-án 6 és 12 óra között lezárják a közúti forgalom elől az V. kerületi

Széchenyi felső rakpartot a Markó utcától a Kossuth Lajos térig,

Alkotmány utcát a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Kossuth Lajos térig,

Vajkay utcát az Alkotmány utcától a Szalay utcáig,

Szalay utcát a Honvéd utcától a Kossuth Lajos térig,

Balassi Bálint utcát a Markó utcától a Kossuth Lajos térig,

Vértanúk terét,

Báthory utcát a Vértanúk terétől a Szemere utcáig.

Forgalomkorlátozások a Szent Jobb körmenet idején

A Szent Jobb körmenet és annak előkészítése miatt augusztus 20-án lezárják

  • 14 órától 20 óráig

a Szent István Bazilika oldalán található szervizutakat,

a Szent István teret,

a Hercegprímás utcát az Arany János utca és a József Attila utca között,

a Sas utcát az Arany János utca és a József Attila utca között,

a Bajcsy-Zsilinszky út Deák Ferenc tér irányú útpályájának szélső forgalmi sávját az Arany János utca és a József Attila utca között.

14 órától 23 óráig a József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky út és a Széchenyi István tér között.

17 órától 20 óráig a körmenet útvonalát: Szent István tér–Zrínyi utca–Október 6. utca–József Attila utca–Széchenyi tér–Akadémia utca–Arany János utca–Sas utca–Szent István tér. A lezárt útszakaszokat a menet elhaladtával folyamatosan adják vissza a forgalomnak.

Forgalomkorlátozások a tűzijáték, valamint annak előkészítése miatt

A tűzijáték előkészítési munkái miatt a gyalogos és a kerékpáros forgalom elől már augusztus 18-án 0 órától augusztus 21-én 10 óráig lezárják

az Erzsébet híd északi (a Lánchídhoz közelebb eső) járdáját, valamint

a Lánchíd déli (az Erzsébet hídhoz közelebb eső) járdáját.

Augusztus 19-én hajnali 4 órától augusztus 21-én hajnalig lezárják továbbá a közúti forgalom elől

a Lánchidat,

az Alagutat,

a Clark Ádám teret,

a Fő utcát a Halász utca és a Clark Ádám tér közötti szakaszon, valamint

az Alagút utcát az Attila úttól az Alagútig terjedő szakaszon.

Szintén a tűzijáték miatt augusztus 20-án

14-től 23 óráig lezárják a József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky út és a Széchenyi tér között,

majd 16 órától éjfélig a Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és a Rákóczi híd között, valaminta Pesti alsó rakpartot a Szent István parki felhajtó és a Közraktár utca között.

továbbá 18 órától 23 óráig az Erzsébet hidat is lezárják mind a közúti, mind a gyalogos és a kerékpáros közlekedés elől.

A tűzijáték idején – várhatóan 21 óra és 21:30 között – ha biztonsági okokból szükséges, akkor a fentieken túl lezárják a forgalom elől

a Margit híd–Szent István körút–Nyugati tér–Bajcsy Zsilinszky út–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út–Ferenc körút–Petőfi híd által határolt területet, és minden ezen belül található utat,

a Petőfi híd–Irinyi József utca–Karinthy utca–Móricz Zsigmond körtér–Villányi út–Alkotás út–Vérmező út–Margit körút–Bem József utca–Tölgyfa utca–Margit híd által határolt területet, és minden belül található utat,

a Hegyalja utat,

a Citadellát és környékét,

a Döbrentei teret,

a Szent Gellért rakpartot és

a Szent Gellért teret.

 

(BKK)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.