Százötven éves a budapesti kötött pályás közlekedés

Százötven éves a budapesti kötött pályás közlekedés, az első lóvasút 1866. július 30-án indult el. Az évforduló alkalmából a BKV villamosfelvonulást rendez a Nagykörúton.

A BKV közleménye szerint a pesti utcán 1866. augusztus 1-jével megjelenő lóvasút jelképezte a továbblépést, a budapesti vonal Európában a nyolcadik volt. Az első napi bevétel 130 forint volt, a Kálvin tér-Újpest vonalon az első osztály menetdíját 20, a másodosztályét 15, a harmadosztályét 10 krajcárban határozták meg.

 

A legrégebbi városi tömegközlekedési eszközhöz, az omnibuszhoz képest megbízhatóbb volt, és több utast tudott szállítani. A viszonylatokat a kocsikra kitűzött zászlókkal jelezték, például a kőbányai viszonylatot a fehér-piros zászlóról lehetett felismerni.

Az évforduló alkalmából a BKV szombaton 11 óra és 13.40 között villamosfelvonulást tart a Nagykörúton, valamint a 17-es járat Széll Kálmán tér-Bécsi út közötti szakaszán. Látható lesz a napjainkban is közlekedő legöregebb Ganz csuklós és a legfiatalabb CAF járművek mellett tehermozdony lórével és két tanulóvillamos is. A felvonuló járművekkel díjmentesen lehet utazni, de a Nagykörúton haladó nosztalgiavillamosok csak a két végállomáson állnak meg.

 

(MTI)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.