(Budaörs, 2016. július 4. – Budaörsi Infó) Egy kis filmteória a nyáron érkező, újraforgatott filmek megelőlegezésére.

Szellemírtók, Ben Hur, A hét mesterlövész

Három olyan filmalkotás, amely idén kerül a mozikba, mégis a két évtizednél többet megélt mozinézőkben anakronizmust, időzavart okoz. A zavart csak tovább erősíti a többlet információ, annak a megismerése, hogy ezek nem azok a filmek, amelyekre alig egy generációnyi idővel ezelőtt látott először, hanem frissek és üdék, mint a reggeli harmat. Vagyis hogy ezt állítják az alkotók és a forgalmazók ( függetlenül az őszinte magánvéleményüktől), hiszen ők ebből élnek, és még nem született olyan kereskedő a földre, amely a saját pénztárcája ellen agitálna; ugyanis a film a legdrágább művészeti ág, a legtöbb embert mozgatja meg az elkészítése ill. a legszélesebb körbe jut el, és fene mód a legélvezetesebb mind közül. És benne van a legtöbb pénz.

Előzetesen szükséges leszögezni, hogy jelen írásban a szűkebb értelemben vett filmiparról szólunk, vagyis az amerikai filmről, amelynek múzsáját akár Hollywoodnak is nevezhetnék, mivel szinte csak rájuk jellemző az ún. reboot, vagyis egy, már meglévő és kifutott film újraforgatása. Az európai film, amely művészetként tekint a film világára, ellenérzéssel tekint a tengeren túli, immár a nemzetközi piac nyakára nőtt egykori kistestvérérének szemléletéhez, amelynek lényege, hogy csak áruként kell tekintetni a filmre, portéka az, semmi több. Az egyik oldalon az esztétikum és a szellemi mélység jellemző, a másikra a felszínes szórakoztatás, ha érzelmi húrokat szándékozik is pengetni, ritkán lépi túl az érzelgősség határát. Természetesen ez egy erős általánosítás, hiszen mindkét oldalon található az ellenpontra jobban illő alkotás, de sosem a ritka és üde kivételek írják a szabályokat és az ideológiát, hanem a többség és az általánosítás a többséget takarja.

Miért is érdemes egykori filmet újraforgatni? Tehetjük fel az 5 eurós kérdést. Egyáltalán miért duplikálunk valamit, miért halmozunk fel többletet? Hogy megszabadulva is tőle, maradjon belőle, tehát kereskedelmi érdekből. Nem valószínű, hogy újra fogják valaha forgatni Fellini, Pasolini, Bergman, Menzel, Forman, Truffaut, Godard, Fábri, Jancsó filmjeit vagy filmjeiket, mert úgy jók, ahogy vannak, nem lehetséges nagyobb hatást elérni velük se az aktuális szupersztárocskákkal se agyonszámítógépezett grafikával (CGI). Ha valaki kíváncsi rájuk, megtekinti őket úgy, ahogy az alkotójuk az adott kor technológiájának és szellemének megfelelően előállított. Az kapitalizmus bástyája, az Amerikai Egyesült Államok igen fiatal ország, alig múlt el kétszáz éves. Ez az ország szinte minden háborús konfliktusban részt vett a XX. században, de Pearl Harbort leszámítva egyetlen cserép sem esett le a házak tetejéről arrafelé. Igen, az amerikaiak idealisták, hisznek a haladásban, a békében, a fejlődésben. Egy nép, amely kétszáz éve él csak történelmi életet, a szó európai értelmében, nem vesztett soha háborút, mérhetetlen gazdasági és anyagi javakat élvez: miért is ne legyen idealista? – írja Márai Sándor az 1946-os naplójában. Náluk a múlt átérzése is más, mint az ún. Öreg Kontinensen. Fiatalságuk miatt kegyeletet nélkülöznek a régmúlttal szemben, nem okoz lelkiismeret furdalást se a jogbirtoklónak, se a nézőnek, ha újracsomagolva tálalnak neki egy régi dolgot, az mindenkor újdonság erejével hat. De persze csak olyat, amely a maga idejében nagyszerűen teljesített anyagi oldalról, hátha megismétlődik! Bukott, elfelejtett, esetleg hitvány filmet nem rebootolnak odaát sem a jenkik. Semmi esély Orson Welles Aranypolgárának (Citizen Kane, 1941) az újraforgatására, hiába került be a világ legjobb filmjeinek listájába, a Brüsszeli 12-be, hiszen amikor forgalmazták, csúfosan megbukott és a ma nézőjének sem kellemes alkotás, csak a szakembernek.

Az egykori Szellemírtók (Ghostbusters, 1984,1989) óriási siker volt mint anyagilag, mint szakmailag, illetve kulturálisan (poplágerje kiváló nosztalgiahullám gerjesztő).

Hatása abban állt, hogy felismerhetően parodisztikus jelleget öltött, komoly dolgot (spiritualizmus) komolytalanként, komolytalan dolgot (komédia) komolyként sikerült bemutatnia, amely az egyik főszereplő és szerző, Harold Ramis védjegye volt, és megtalálható egy másik alkotásán, az Időtlen időkigben (Groundhog Day, 1993) is. A külön minősítést is jelentő kultfilmmé vált Szellemírtók nagyon is jól illeszkedett a ’80-as évek hiteles fundamentumaihoz, attól az évtizedtől egyszerűen elválaszthatatlan, mert úgy jár, mint a vízből kiemelt hal a szárazon. Más kontextusban nem élvezhető, értelmezhető, tehát nem életképes. Erre újraforgatják 2016-ra. Lesz belőle egy kis Thészeusz hajója, amelynek szemléletesebb példája a következő: Jenga játéktoronyból a kivett részeket más részekkel pótolják úgy, hogy végül csak annyiban lesz hasonló az előzőhöz, hogy torony alakú (itt: egy speciális vállalkozócég szellemeket fogdos New Yorkban). Hogy mi is lesz mindebből, majd július 28. után meglátjuk, de az előzetes és a bennfentesek véleménye szerint nagy lebőgés előtt áll a film. Mindenképpen érdemes lesz megtudakolni a vetítés utáni interjúkból, hogy milyen indítékból vették az indokolatlan bátorságot arra, hogy rebootra vetemedjenek az alkotók.

Augusztus 18-án érkezik a Ben Hur újraforgatott változata.

Az 1959-es eredeti alkotásról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy egy akkoriban divatos peplum-filmvilághoz tartozik (a magyar zsargon a ’szandálos film’ jelzőt aggatja az antik időkben játszódó filmekre amelyek a XX. század derekára voltak nagyon jellemzőek, ahogy a XXI. század első évtizedeire a szuperhősök), és rekordot tartott sokáig Oscar-díj besöprésben,tehát: sikeres alkotás volt. Hogy miért porolták le Charlton Heston legismertebb filmjét szintén nem lehet mással indokolni, mint az anyagi vonzat kecsegtetésével. Ennek két ideológiája is van:

’Járt utat járatlanért el ne hagyj!’. Tehát ami már egyszer bevált, az kiszámíthatóbb. Mindeközben kevesebbet kell invesztálni a megismertetésbe, hiszen klasszikus film lévén a mai ember műveltségét alkotja ismerete. Igencsak megfogadják Hollywoodban ezt a tanácsot, nem is igen kockáztatnak ismeretlen alapozású forgatókönyvekkel, minden egykori sikeres filmhez készítenek folytatást vagy előfilmet, illetve újraforgatják, mint esetünkben.

’Minden generációnak legyen meg a maga…’ . Itt behelyettesíthető a tárgy: lehet ez egykori blockbuster (kasszasiker), sportsiker, divat, és hogy realistán álljunk az amerikai politikához: háború. Ezért készül kerek két évtizedes kihagyás után folytatása a Függetlenség napjának (Independence Day, 1996) amelyet június 23-ától láthatunk a mozikban. Rombolják le a földönkívüliek minden fiatal generáció metropoliszát és mentsük meg a világot tőlük! Mentegetőzhetünk szociológiai megközelítésből is: így (talán) lesz közös nevezője az egymástól egyre távolodó családtagoknak.

Ahogy a Szellemírtók esetében, az újrázott Ben Hur is a kulturális széllel szemben vizel: amíg az előző is konkrét életérzéssel és szimbólumrendszerrel rendelkező évtizedhez kötődik elválaszthatatlanul, a Ben Hur is a klasszikus peplum filmek gyöngyszeme az ’50-esekből, amikor a színes film csodaszámba ment, ahogy manapság az Oculus Rift (virtuális valóság), tehát kiemelték egy adott létközegből és ez teljesen másba helyezték át. Egyáltalán, tudhat több vagy nagyobb hatást nyújtani ez a Ben Hur az előzőhöz képest? Bizonyára nem, csak mást, viszont más hatás már más filmet fog feltételezni, tehát nem lesz autentikus, hiteles az újraforgatott film az eredetihez képest. Ha meg nem akarnak hitelesek lenni, miért forgatják akkor újra? Dilemma ez a javából.

Végezetül essen szó A hét mesterlövész (The Magnificent Seven, 1960) legújabb változatáról, A hét mesterlövészről (The Magnificent Seven, 2016).

Különlegesség ez a javából, hiszen itt egy másolat másolatáról van szó! Az 1960-as magnum opus a japán Kurosawa Akira Hét szamurájának (七人の侍; Sicsinin no szamurai, 1954) amerikai változata, csak a feudális japán szamurájvilágát áthelyezték az amerikai vadnyugatra. A filozófusok apostola, Platón most csettintene egyet, hiszen ő már megmondta, hogy a művészet az csupán utánzása a valós dolgoknak (a színész érzelmeket ’játszik’ meg, egy festmény csupán ábrázol, stb.); de egy alkotást másoló alkotást lemásolni, az már igazán filozofikus mélységű művészetfilozófia! Persze a mostaniba belepakoltak mindent, hogy nagyobbat durranjon, mint a vadnyugatos eredeti, szigorúan igazodva a ’10-es évek multikultijához és polkorrektségéhez: lövöldözős Benetton-reklámot kapunk szeptemberben (minden emberi rassz képviseltetik benne), ami még egyáltalán nem determinál minőségjavulást vagy rontást, viszont ’naprakészre’ pofoztak egy olyan filmet olyan elemekkel, amelyek a valójában sosem létezett amerikai vadnyugaton a kiforrott filmes sztenderdek szerint sosem létezett (a western-filmek évtizedei a tengeren túl a ’30-as évek John Wayne-nel, Európában a spagetti-westernek a ’60-as évek). De hogy szarkasztikusak is legyünk tételezzük fel, hogy már elkészült a forgatókönyv a női változatból is, ha már a Szellemírtókkal mindez megtörtént.

Idén tehát érkezik három újraforgatott, egykor a maga idejében szépen befutott és nagy sikert elért filmalkotás de csak a megtekintésük után vélelmezhetjük igazán, miért is volt minderre szükség, leszámítva azt, hogy könnyű mozijegy eladást remélnek a dologból.

(Budaörsi Infó/Adams)

facebook:

0 Komment