Budaörs tiltakozik a város anyagi ellehetetlenítése miatt

(Budaörs, 2016. június 23. – Budaörsi Infó) A budaörsi önkormányzati képviselő-testület elvi nyilatkozatot fogadott el a június 22-én megtartott ülésén, amelyben a leghatározottabban tiltakozik iskolái teljes államosítása és a várost sújtó, „egészen irreális” mértékű, 2,3 milliárd forintnyi „szolidaritási hozzájárulás” miatt. A kormányzat a fővárossal kivételt tett, a kerületeknek nem kell „szolidaritási hozzájárulást” fizetni.

 

A helyi három fideszes képviselő távollétében – akik a polgármester aktuális félévi jutalmáról szóló előterjesztésük napirendről való levétele miatt kivonultak az ülésről -, egyhangúan fogadta el Budaörs város képviselő-testülete az alábbi tiltakozó nyilatkozatot:

„Az Országgyűlés az oktatási törvények módosításával immár végleg és teljesen elvette tőlünk iskoláink működtetői jogát, és az Érden újonnan létrehozandó tankerületi központnak adta vagyonkezelésre a városunk saját bevételeiből milliárdokért felépített, jól felszerelt, az önkormányzat vagyonába tartozó iskolaépületeinket.

Nem volt elég a több milliárdos vagyon elvétele, a jövő évi költségvetési törvényben emellett még további mintegy 2,3 milliárd forint „szolidaritási hozzájárulás” megfizetésére is kötelezték önkormányzatunkat. Ez az összeg az ország valamennyi önkormányzatára kirótt mintegy 21 milliárd forintnak több mint tíz százaléka.

Ezek a rendelkezések mind a hatályos magyar Alaptörvénnyel, mind az önkormányzatokra vonatkozó sarkalatos törvényekkel ellentétesek, és súlyosan sértik az önkormányzatok önálló gazdálkodásra vonatkozó, nemzetközi szerződésben biztosított jogokat.

Felháborító, törvényellenes, elfogadhatatlan és méltatlan a szolidaritási hozzájárulás fizetésére vonatkozó rendelkezés, valamint az önkormányzati vagyon feletti tulajdonosi jog semmibe vétele. Teljes erővel tiltakozunk ellene, és minden eszközt megragadunk annak érdekében, hogy a végrehajtására ne kerüljön sor! Ha ezt nem tudjuk megakadályozni, akkor minden erőnkkel azért küzdünk, hogy a budaörsiektől állami erőszakkal elvett ingatlan- és pénzvagyont mielőbb visszaszerezzük.”

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.