Elbocsátásoktól tart a kéményseprő szakszervezet

Elbocsátásoktól tart a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) az új kéményseprő-ipari törvény, illetve a belügyminiszter tervezett rendelete miatt, úgy vélik, csak Budapesten 130 képzett szakember válik feleslegessé azzal, hogy a jogszabály ritkítaná a gáztüzelésű kémények ellenőrzését.

 

 

A szakszervezet szerdán közleményben fogalmazta meg aggodalmát, miután azzal szembesült, hogy a frissen véleményezésre megkapott belügyminisztériumi rendelettervezet megerősíti a korábbi információkat.

Vámos Csaba, a szakszervezet elnöke rámutatott: a rendelet értelmében a gáztüzelésű kéményeket kétévente szükséges ellenőrizni, Budapesten azonban csaknem a teljes kéményállomány gáz üzemmódú, tehát a munkamennyiség felére csökkenésével várhatóan ugyanilyen arányú munkaerőt kell majd elbocsájtani.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kéményellenőrzések esetleges ritkítása a magyar családok százezreinek élet- és vagyonbiztonságát veszélyezteti.

A KOSZ elnöke hangsúlyozta: a szakszervezet mindent el fog követni annak érdekében, hogy a rendelet ne lépjen hatályba. (MTI)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.