Polgári engedetlenséggel tiltakoztak a tanárok Budaörsön is

(Budaörs, 2016. március 30. – Budaörsi Infó) Bár ma egy csepp eső sem esett Budaörsön, a Hermann Ottó Általános Iskola udvarát mégis ellepték az esernyők. A mai napon több budaörsi iskola és óvoda is polgári engedetlenséggel hívta fel a figyelmet az oktatási rendszer anomáliáira. A szülők és a tanulók nagy része is szolidaritást vállalt a tanárokkal.

 

 

Eddig több mint 250 iskola és 3 ezer magánszemély jelezte a jelenlegi oktatáspolitika elleni tiltakozást szervező Tanítanék Mozgalom oldalán, hogy részt vesz a szerda reggel 8-9 óra között tartandó polgári engedetlenségi akcióban.

A tiltakozást Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója jelentette be március 15-én: azt követelte, hogy 23-áig a kormány kérjen bocsánatot a pedagógusoktól, és kezdődjenek érdemi tárgyalások, mert ha nem, március 30-án egyórás sztrájkot, illetve a jelenlegi törvények mellett polgári engedetlenségi akciót tartanak. A bocsánatkérés elmaradt, így országszerte megtartották a demonstrációt.

2016. március 30-án 8 és 9 óra között a Hermann Ottó Általános Iskolában és több más budaörsi iskolában sem volt oktatás, a tanárok polgári engedetlenséggel tiltakoztak egy jobb oktatási rendszerért.

 

 

hermann_pedagogus_tuntetes3

 

 

A diákok is kivonultak az udvarra és türelmesen megvárták a demonstráció végét.

A Hermanban legutóbb 2016. február 3-án volt csendes demonstráció az oktatási rendszer ellen.

Turcsik Viktor, a Herman igazgatója a Budaörsi Infónak elmondta, hogy ők nem magasabb bér elérése érdekében tiltakoznak hanem azért, hogy az oktatásnak legyen jövője.

 

hermann_pedagogus_tuntetes

 

Az igazgatóval készült teljes interjúnkat hamarosan olvashatják hírportálunkon.

 

hermann_pedagogus_tuntetes4

 

hermann_pedagogus_tuntetes2

 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.