Eurovíziós Dalfesztivál 2016 – Ma van A Dal döntője

Ma rendezik A Dal 2016 döntőjét, a Duna és a Duna World csatornán élőben látható showműsorban eldől, hogy a nyolc finalista közül melyik előadó és dal képviseli Magyarországot a májusi stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon.

 

A Dal fináléjába jutott Petruska a Trouble in My Mind című dallal, Oláh Gergő a Győz a jóval, a Kállay Saunders Band a Who We Are című számmal, a Mushu az Uncle Tom című szerzeménnyel, Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) Pioneer című dalával, Vásáry André a Why-jal, a Parno Graszt a Már nem szédülökkel, valamint Berkes Olivér és Tóth Andi a Seven Seas című dallal.

A ma esti döntőben előbb a szakmai zsűri tagjai – Zséda, Frenreisz Károly, Both Miklós és Pierrot – választanak ki pontozással négy dalt, majd a tévénézők szavazatai alapján dől el, hogy ezek közül melyik előadó és szám képviseli Magyarországot május 10. és 14. között az Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban.

Szavazni A Dal 2016 applikáció segítségével, a verseny honlapján (mediaklikk.hu/adal) vagy sms-ben lehet.

A műsor történetében először lesz nemzetközi sztárvendég: a minszki születésű norvég Alexander Rybak nemcsak énekes és hegedűvirtuóz, hanem popsztár is, 2009-ben ő nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Lesz egy másik extra produkció is, A Dal tavalyi győztese, Csemer Boglárka is fellép.

A mai showműsorban veszi át díját A Dal 2016-hoz kapcsolódó akusztikus verseny győztese, a ByTheWay, amely Free to Fly című dalával az online szavazatok 39 százalékát kapta. A győztes díja idén is egy akusztikus koncert a Petőfi Rádió sorozatában.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.