Édesanyját bántalmazta

A Pest megyei nyomozók egy 60 éves budakeszi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Sándor 60 éves budakeszi lakos ellen.

 

A jelenlegi adatok szerint a 60 éves férfi 2016. február 18-án 18 óra körüli időben budakeszi otthonában az ágyban ülő édesanyját fekvő helyzetbe lökte, majd az arcára egy párnát szorított és azzal fojtogatta. E közben a sértettet azzal fenyegette, hogy megöli.

A nő védekezett, melynek köszönhetően ki tudott szabadulni a fia szorításából. Ekkor K. Sándor több alkalommal megütötte az asszonyt és azt kiabálta, hogy az éjszaka folyamán úgyis meg fogja ölni.

A sértett a bántalmazást követően a szomszédoktól kért segítséget. A bejelentést követően a Budakeszi Rendőrőrs munkatársai a 60 éves férfit elfogták és előállították, majd a Pest megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.