Segítettek a budaörsi rendőrök

Egy 85 éves asszony a lakásában esett el.

Állampolgári bejelentés alapján jelentek meg a budaörsi járőrök 2016. február 6-án 13 óra 30 perc körüli időben a város egyik lakásában. A bejelentő elmondta, hogy napok óta nem látták a szomszédban lakó nénit, aki többszöri kopogtatásra és csengetésre sem nyitott ajtót.
A helyszínre érkező járőrök – a tűzoltók segítségével  – bejutottak a lakásba, ahol a padlón fekve találták meg a nénit, aki elmondása szerint elesett és nem tudott  felállni.
A rendőrök mentőt hívtak a 85 éves asszonyhoz, akik a sérülései ellátása céljából kórházba szállították.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.