A rendőr-főkapitányság tavalyi évben elért eredményeit, munkáját értékelték. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tavalyi évben végzett munkáját értékelte Dr. Mihály István r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány 2016. február 5-én a Rendőrségi Igazgatási ...

Tizennyolcra emelkedett a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, 152 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban – közölte a helyi média vasárnapi első ...

A rokkantsági járadék szabályai 2016. január 1-től több ponton is módosultak. Cikkünkből kiderül, mi változott, s mi maradt ...

Petruska nyerte A Dal harmadik, utolsó elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Agárdi Szilvia, a Parno Graszt, a B the First és Nika, a tévénézők szavazataival Berkes Olivér és Tóth Andi jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar ...

A világ legszerencsésebb utasának nevezték kínai netezők azt a fiatal nőt, aki tetszése szerint kinyújthatta a lábát, nem hajtotta az ölébe az ülést az előtte ülő, nem szenvedett a rendetlen utastársaktól, mert mindenki más korábbi járatra cserélte a jegyét, így egyedül ő maradt a Kuangcsuoba tartó járaton – tudósított a BBC ...

Arábiai Lawrence fehér selyemruháját és díszes, görbe acéltőrét egyelőre nem engedi kivinni Nagy-Britanniából a kulturális, média- és sportügyi miniszter abban a reményben, hogy odahaza is találnak rájuk ...