“Virágok vetélkedése” Budaörsön – Népdalénekesek jelentkezését várják!

(Budaörs, 2016. január 29. – Budaörsi Infó) A Népdalénekes Palánták és Ifjak Kárpát-medencei Találkozója Domokos Pál Péter Emlékére május 3-án, kedden 14 órakor lesz Budaörsön. A szervezők fiatal népdalénekesek jelentkezését várják!

 

 

Budaörsön a Jókai Mór Művelődési Központban tizenötödik alkalommal rendezik meg a találkozót, amely a találkozó második fordulójának és a gálaműsorának is helyszíne. A nyílt találkozóval a Kárpát-medencei népdalokat kedvelő általános-és középiskolás, és főiskolás korú növendékeknek kínálnak versenymentes bemutatkozási és ismerkedési lehetőséget.

Nevezni csak népdalokkal, vagy népi gyermekdalokkal lehet. Főleg régi stílusú magyar népdalok, vagy népi gyermekdalok megszólaltatását várják önálló előadásban és népviseletben.

 

Értékelési szempontok: tiszta hangzás, szép kiejtés, átélt előadás, tudásszintnek és korosztálynak megfelelő dalválasztás, a felsorolt dalok száma.

 

Nevezési lapként egy félbehajtott A/4-es méretű lapot kérnek leadni, melynek külsejét az énekes a témának megfelelően színezi ki, feltünteti rajta nevét, iskoláját, vagy életkorát. Belül a választott dalokat, 1-2. osztályosok: legkevesebb hármat, 3-4.-esek: legkevesebb négyet, nagyobbaknál: legkevesebb ötöt kérnek felsorolni, a forrás feltüntetésével.

A nevezési lapról egy szabadon választott éneket, majd a zsűri által kiválasztott egy vagy két dalt kell elénekelni.

Domokos Pál Péter tiszteletére a felsorolt dalok közül legalább egy (de minél több) a következő tájegységek egyikéről szerepeljen: Bukovina, Felcsík, Gyimes, Moldva.

Ahol még élnek a helyi énekes hagyományok, az onnan érkezők azokból válasszanak énekeket. A zsűri az általa kiemelteket meghívja az esti gálaműsorba, valamint a legsikerültebb nevezési lapokat és az öltözetet, népviseletet is jutalmazza.

 

A bemutató után, amíg a zsűri felkészül a hallottak korcsoportok szerinti értékelésére, valamint a díjak és jutalmak átadására, vendéglátással és közös tánccal töltik az időt.

Érkezés, regisztráció: 2016. május 3-án 13 órától – 14 óráig a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Központba (cím: 2040 Budaörs, Szabadság út 26.)

A dalok bemutatása 14.00-tól 16.00-ig tart két helyszínen egy időben (színházterem, Galéria terem).

Értékelési szünet kínálással, táncházzal 16.45-ig. Értékelés 16.45-től.

(A jelentkezők létszámától függően a műsorban fél órás eltolódás lehetséges.)

A műsoridő keretei miatt a négy korcsoportból (1-4. oszt, 5-8. oszt., középiskolás, főiskolás korosztály) korosztályonként 40 fő jelentkezését tudják fogadni a beérkezés sorrendjében, ezért kérik, hogy ne hagyják az utolsó napokra.

A jelentkezési határidő 2016. április 20, a jelentkezési ív kitöltésével.

Minden érdeklődőt, kísérőt és hozzátartozót szeretettel várnak.

 

A felkészülésben segítséget nyújt Havai Viktória népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere pénteki napokon 16-18 óráig a vele való egyeztetés után, telefon: 70 295-7308.

 

Gondos felkészülést és sikeres bemutatkozást kíván a találkozó szervező közössége: A Budaörsi Szélrózsa Néptáncegyüttes és Tündik Tamás együttesvezető.

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.