Nyilvános interjú – Bűn-e a házasság előtti szex?

(Budaörs, 2016. január 26. – Budaörsi Infó) A 2015-ös év végén rendhagyó módon nyilvános interjút szerveztünk a Városi Ifjúsági Klubban. Bárki részt vehetett rajta és hozzászólhatott a témához. a résztvevők között voltak lányok és fiúk, fiatalok és idősebbek, apukák, sőt lelkész is. Mindenki önszántából vett részt a vitában és mondta el gondolatait a témával kapcsolatban. Zsúfolásig megtelt terem előtt zajlott a beszélgetés.

 

Amikor elkezdtük a keresztény hittel kapcsolatos interjúsorozatunkat Rédl Ádám, budaörsi rádiós műsorvezetővel, azt láttuk a cikkek nézettségi adataiból és a visszajelzésekből, hogy ez a téma nagyon érdekli az embereket, így igyekeztünk minél több oldalról megközelíteni, de a legtöbbek számára vékony jégre, kényes ügyhöz érkeztünk: a házasság előtti szexhez.

 

nyilvanos_interju_redl_adam

„Fontos azt tudni, hogy a keresztények nem a sarokban ülnek egy zsákban és hideg vizet isznak, és száraz kenyeret esznek hozzá, hanem normális emberek. Az emberek többsége azt hiszi, hogy aki hisz Istenben az nem élvezheti az életet, de ez nem így van. Sokan elmennek istentiszteletre, mert el kell menniük, kötelezőnek érzik. Végigülik és élik a hétköznapjaikat. Viszont nem a vallásos liturgiák követése miatt lesz valaki keresztény. Attól nem leszel hamburger, ha bemész a Mekibe, hanem a személyes kapcsolaton van a hangsúly.” – mondta el Ádám egy korábbi interjújában.

redl_Adam

 

Rédl Ádám legutolsó interjújában kijelentette, hogy Istennel személyes kapcsolata van, és bár vágyik arra, hogy szexuális kapcsolata is legyen, ezt a házasságában szeretné először megélni. Mai felgyorsult világunkban azt tapasztalhatjuk, hogy a huszonévesek szórakozóhelyeken ismerkednek és sokan az alkohol, illetve a testi örömök megszállottjaivá válnak. Erre a legtöbben legyintve azt mondják, hogy fiatalok, most kell kitombolniuk magukat, és hogy ez így van rendjén. Mások viszont úgy gondolják, hogy a testünket csupán azzal az egy emberrel érdemes megosztani, akit házastársunkként választunk. De vajon kinek van igaza?

 

fiu_lany_szerelem

 

A nyilvános interjú érdekességét az is növelte, hogy a jelenlévők között volt olyan, aki egyetért azzal, hogy a nemi kapcsolat helye a házasság, és eszerint is éli életét. Akadt olyan is, aki bár régebben nem így gondolta, de azóta már megváltozott a véleménye, és a másik oldal is képviseltette magát: azok, akik nem ezen elvek szerint élik hétköznapjaikat.

Rédl Ádám (R. Á.) hisz abban, hogy Isten megáldja a házasságban történő szexualitást, ezért olyan barátnőt keres magának, aki hasonlóképpen gondolkodik. Sokan ezt az életszemléletét jó szemmel nézik, mások azt mondják, hogy így leplezi, hogy az azonos neműekhez vonzódik.

LELKÉSZ: A mai világ túlságosan is ki van téve a szemmel való érzékelésnek, ez egy korjelenség, amiről úgy beszélünk, hogy milyen divat van manapság. A mai kor nagy hangsúlyt fektet a látványra, és azt hiszi, hogy az a minden. Ha ebbe belemegyünk és ha így maradunk, akkor a dolgok halálra vannak ítélve. Ha én csak a látványra építeném fel a házasságomat, akkor ingatag alapra építenék, hisz a külső változik. A szeretet sokkal fontosabb a látványnál. A Bibliában sok példa van arra, hogyha valaki a szeme után megy, akkor annak milyen csúfos vége lesz.

 

R. Á.: Szerintem az nagyon fontos, hogy tetsszen az a valaki külsőre is. Nem azt mondom, hogy csak a szemed után menj, mert akkor mindig találsz egy szebbet, viszont fizikai vonzalom nélkül nehezen tudom elképzelni, hogy összejöjjek bárkivel is.

 

FIÚ1: Ha bűn a házasság előtti szex, akkor mi van azokkal, akik sosem tudnak összeházasodni? Hol vannak ennek a határai? Én nem tudom megfogni, hogy ez valójában mit jelent. Én nem tudom, hogy miért más a házasság előtti szex, mint a házasság utáni. Nem tudom, hogy min múlik, hogy valaki meg tudja-e állni? Aztán később vagy szerencséje lesz vagy pedig nem? Ha nincs házasság előtti szex, akkor a terméketlenségre is csak a házasság megkötése után derül fény.

 

LELKÉSZ: A Bibliában számtalan példa van arra, hogy az egyik ember nem volt képes arra, hogy gyermeke legyen, de a párja mellette maradt, mert elfogadta. Láttam már olyan példát, hogy egy ember miután megtért és megváltozott az Istennel való kapcsolata, még a vércsoportja is megváltozott. Eskettem egy olyan párt is például, akiknek nem lehetett gyerekük, és miután örökbe fogadtak egyet, utána nem sokkal teherbe esett az ara. Én az ilyen csodákban szeretnék hinni.

 

gyuru

 

HÁZASSÁG =SZEX?

 

EGY ÉDESAPA: Ma a fiatalság úgy veszem észre, hogy a házasságot sokszor egyenlővé teszi a szexszel. Én úgy gondolom, hogyha valaki az anyakönyvvezető elé áll, akkor egy másik ember életéért is felelősséget vállal. Én, mint férfi felelősséget vállalok a feleségemért. De ez manapság már nem divat. Ma már csak egy papírnak tekintik a fiatalok a házasságlevelet. Az a baj, hogyha a házasságot egyenlőként kezelik a szexszel, akkor óriási nagy hibát követnek el, mert a házasságban van még hatszáz olyan dolog, amivel foglalkozni kell (ezt később nyolcszázra, majd ezerre változtatta).

Tudomásul kell venni, hogy a rózsaszín köd elmúlik. Teljesen máshogy gondolkodik a szexről egy 20-30 és egy 40 éves férfi, és ez nem impotenciát jelent. Manapság azt gondolják az emberek, hogyha házasságot kötnek, akkor szexelnek majd és ennyiből áll az egész, de a házastársaknak még rengeteg más dolgot is meg kell együtt élniük. Nagyon fontos a tolerancia, a tisztelet, az odafigyelés és a szeretet, na és persze a ragaszkodás. Tudomásul kell venni, hogy az, hogy külsőleg tetszik a másik ember, nem elég. Ha nem tetszik belülről, a tulajdonságai, ő maga, akkor mit sem ér az egész. Máshogy néz ki egy húsz, egy harminc, egy negyven éves hölgy, és ha én eldöntöttem, hogy vele szeretném leélni az életemet, akkor meg kell ismernem belülről, hogy együtt fel tudjuk dolgozni az idő múlását. Azt gondolom, hogy az a beteljesülés, ami a házasság utáni első szex jelent, az minden pénzt megér. Amiatt én nagyon szomorú vagyok, mert csak a házasság után lettem hívő, így nekem volt már korábbi tapasztalatom. Ma már tudom, hogyha lehetne, ezen változtatnék.

 

 

Mi kell ahhoz, hogy egyházasság évtizedeken keresztül működhessen?

 

EGY ÉDESAPA: Ahogy múlnak az évek, nem marad meg ugyan – az a tűz, ezt el kell fogadni. Viszont van a ragaszkodás(i) és a szeretet oldala, ami egyre erősebb lesz az évek alatt. Minél több év telik el a házasságból, az ember egyre inkább mérlegel, hogy a társa nélkül mit veszítene, és amíg úgy érzed, hogy nem tudnál meglenni nélküle, addig jól van az úgy. Idővel előtérbe kerül a szeretet és a megértés. Szerintem ahhoz a fiúhoz érdemes hozzámenni, vagy azt a lányt érdemes elvenni, akiben valóban hiszünk és biztosak vagyunk benne, hogy nekünk rendeltetett. Ebben nem szabad kompromisszumot kötni, hisz ez egy életre szól.

 

 

fiu_lany_szerelem6De mi a baj a házasság előtti szexszel?

 

LELKÉSZ: A házasság előtti szex tulajdonképpen visszaveti a megismerés folyamatát, mert már idejekorán odaadom magam a másiknak. Számomra egy nagyon erőteljes dolog volt az életemben, amikor ezeket a dolgokat felismertem, hogy miért adnám magam oda másnak, ha nem vele akarom leélni az életemet? Az élet nem egy próbajáték. Én természetesen vártam a házasságig az együttléttel.

 

 

A lányoknak vagy a fiúknak könnyebb az önmegtartóztatás?

 

FIÚ: Mindenkinek a saját oldaláról nehéz persze, de szerintem talán a fiúknak kicsit nehezebb, mert mindenhol csak erről van szó. Amíg egy férfinek dicsőség a szex, addig egy nőnek nem feltétlenül az, ha már megtörtént.

 

LÁNY: Szerintem a lányoknak könnyebb megtartóztatni magukat, talán rajtuk kisebb a nyomás. A mai fiúknál ez talán már sikk is, hogy kinek hány barátnője volt. A fiúkat szerintem jobban mozgatja a szex téma, és sokkal előbb szeretnének túlesni rajta.

 

ÉDESAPA: Ez így lett teremtve, ezért nem halt még ki a világ, mert a férfiak ilyen „lelkesek”.

 

LELKÉSZ: A lányokon nagyobb a felelősség. Itt van szerintem a teremtettség lényege, és értelme, hogy az a szex nem csak egyszerűen egy szex, hanem annak vannak következményei. Az ember nem gondolja végig. Hogyha van egy srác és egy lány, és tegyük fel, hogy egy buliban „egymásra találnak”, akkor abba sokszor nem gondolnak bele, hogy három hét múlva lehet, azon kell agyalniuk, hogy gyilkosok lesznek- e vagy sem. A lánynak még el sem indult az élete, de már olyan dolgokkal szembesül, amivel nem is kellett volna. Miért kellene olyan csatákat vívnunk, amihez nincs fegyverünk és nem is kellene ott lennünk?

 

LÁNY2: A lányokon nagyobb a nyomás. Egy hosszabb együtt-járás után a fiúk egyre követelőzőbbé válnak, és mondhatni elvárják, hogy lefeküdjünk velük. Persze azt mondják, hogy szeretnek és, hogy örökre együtt maradunk, de sajnos ez nagyon sok esetben csak ígéret. Ha túl sokáig húzzuk az időt, elhagynak minket, mert megkapják máshol, amire vágytak. Ezért nehéz döntés ez számunkra.

 

LÁNY3: Ez az, amit nem tudhatunk. Vajon mikor jön el az a pont, hogy emiatt elhagy minket?

 

LÁNY4: Sokszor előfordul, hogy a fiú teljesen magába bolondítja a lányt, aki mindent meg akar ezért adni a fiúnak. Viszont ha a lány nem akar vele lefeküdni, akkor hanyagolja, nem törődik vele.
A lány ilyenkor fut a fiú után, és bármit megtenne érte, csak hogy Foglalkozzon ismét vele, mert őrülten szereti. Ez sok esetben érzelmi zsarolás a fiú részéről, a lány pedig általában beadja a derekét, hisz szerelmes, és az elveit felülírja az, hogy nem akarja elveszíteni azt, akit szeret.

fiu_lany_szerelem4

RÉDL ÁDÁM: Itt viszont már felmerül a kérdés, hogy: valóban szeret-e, vagy csak egy szexuális tárgyat lát-e bennem? Szükségem van nekem erre?

 

LÁNY5: Én nem mondanám, hogy a lányoknak könnyebb megtartóztatni magukat. Szerintem bennük is ugyanúgy buzog a vágy és ugyanolyan nehéz nekik.

 

LÁNY6: Szerintem a lánynak könnyebb megtartóztatnia magát, viszont ami nehezebb, az a pártalálás. Az a baj, hogy a keresztény lányok többségben vannak a hasonlóan gondolkodó fiúkkal szemben. Egy lánynak egy keresztény fiút nehezebb megtalálni, mint fordítva. A másik gond pedig az, hogy a keresztény fiúk sokszor olyan „tutyimutyik”, belsőre és külsőre is magukba fordulók, és nem csinálnak semmit, nem mernek kezdeményezni. Ezért nehezebb egy lánynak párt találni.

 

LELKÉSZ: Az a hit, amit az Isten ajándékba ad nekünk, az nem arról szól, hogy valamit lefojtunk, hogy el kell nyomnunk magunkban valamit, hanem hogy meg kell tanulnunk szeretni. A szexualitáson kívül még ott van ezer más dolog is, ami nagyon fontos.

 

RÉDL ÁDÁM: Szerintem itt is vannak egyéni különbözőségek. Lehet, hogy valakinél nagyobb a kísértés elesni, valakinél pedig kisebb. Én magamról tudom, hogy nekem nehezebb. Én igyekszem ezeket a helyzeteket, csapdákat elkerülni, mert érzem, hogy ezekben könnyebben bűnbe eshetek.

fiu_lany_szerelem3

 

 

Mi fontos a nőknek és mi a férfiaknak?

 

RÉDL ÁDÁM: A rádiózásban megtanultam, hogy a férfi és a női hallgatókat különböző dolgokkal lehet megfogni. Minél inkább körbe tudok írni érzelmileg egy témát, például, hogy milyen érzés volt a hullámvasúton utazni, annál jobban le tudom kötni a női hallgatókat. Minél jobban körbe tudom írni vizuálisan a mondandómat, vizualizálni, annál jobban le tudom kötni a férfi hallgatókat. Én azt érzem, hogy a szem után menés főleg a fiúkra igaz, az érzelmi és mélyebb dolgok a lányokra. Van egy elméletem. Szerintem, ha szembeállítasz 10 nővel 10 férfit, akkor a 10 férfi körülbelül azonos sorrendet állít fel, hogy melyik hölgyek tetszettek nekik legjobban, de a nők máshogy értékelnek, náluk kevesebb az egyezés. A fiúknál nagy kísértés az, ha látnak egy plakátot, amin egy szép nő van. A lányok egy ilyen reklámot nem kísértésként élnek meg, hanem – elmesélésekből tudom –, hogy gyakran azon agyalnak, miért nem néznek ki ők is ugyanolyan jól, mint az adott modellek. Sajnos ennek is megvan a veszélye az önértékelési problémák terén, de talán egy nőt nem érint meg annyira, ha lát egy plakátot rajta egy helyes férfival, mint minket fiúkat a női modellek.

LELKÉSZ: Az ilyen plakátokban is a hímsovinizmus jelenik meg. Még egy nőknek szóló reklám is úgy néz ki, ahogyan a férfiak gondolják, hogy a nők hogy gondolják.

LÁNY6: a lányoknak is fontos, hogy egy fiú hogy néz ki, de nem annyira fontos, mint a fiúknál.

 

 

Magánélet?

 

 

FIÚ: A lányok és a fiúk is kibeszélik egymás között, hogy megtörtént-e vagy sem.

 

LÁNY: Teljesen természetes, hogy beszélünk egymás között a szexről, hisz érdekel minket ez a téma, és a legjobb barátnőnkkel megosztjuk, ha kétségeink vannak vagy kérdéseink. Az, hogy ki kivel szexel és, hogy az milyen volt, persze mindenkinek a magánügye, vannak dolgok, amelyeket az ember diszkréten kezel. De a szexről mint témáról beszélni kell, ez jó dolog.

 

LELKÉSZ: Egy sör mellett, egy baráti társaságban beszélünk ilyen dolgokról, de működik az emberben egy olyan határ, hogy nem mondok el a feleségemről olyan dolgokat, amivel rossz fényben tüntetném fel, olyan dolgokat, amelyek nem tartoznak másra, mert a mi magánügyünk. Mi történik, ha válásra kerül sor?

 

LÁNY: Mi van akkor, ha egy embernek tartogatom a szüzességemet és összeházasodunk, valamiért nem működik kettőnk között a dolog és válásra kerül a sor. Akkor ott maradok egyedül és újra kell kezdenem mindent. Már elvette a szüzességemet, és csak vele volt közös élményem, ezen hogy tegyem túl magam? Mindent neki adtam, ő pedig nem értékelte. Egy kapcsolat két emberen múlik, és hiába vagyok magamban biztos, előfordulhat, hogy a másik fél nem tisztességes, lehet, hogy nem jól ismertem meg. Aztán majd jön egy másik kapcsolat és már benne lesznek a fejemben azok a képek, amit a másik férfival éltem át.

 

RÉDL ÁDÁM: Én hiszek abban, hogy ha Isten tanítása szerint élünk, akkor megáldja az életünket, és ha valami félresiklik, az okkal történt és helyrehozható. Biztos vagyok benne, hogy a házasság komoly munka, rengeteg kompromisszummal. Sajnos előfordulhat, hogy nem vagyunk jó helyen, nem jó irányba tart az életünk, ezért is nagyon fontos folyamatosan Istenre figyelnünk, hogy reagálhassunk a vezetésére. Bízom benne, hogy Ő kézben tartja azokat a részleteket is, amiket én nem irányíthatok. Szeretnék úgy nősülni, hogy a válás ne legyen opció számomra.

 

 

Van újrakezdés?

 

LÁNY: Én már nem vagyok szűz. Együtt jártam egy fiúval és fél év után lefeküdtünk egymással. Az elején élveztem, de utána nem. Átgondoltam a dolgokat és szakítottam a fiúval. Most keresztény kapcsolatban élek és nem a fiú miatt nem szexelünk, akivel együtt vagyok, merthogy ő nem akarja, hanem azért nem, mert ez a közös döntésünk. Mindketten így tartjuk helyesnek és nagyon boldogok vagyunk egymással. Már több mint egy éve vagyunk együtt.

 

RÉDL ÁDÁM: A kedvenc igeversem nagyon felszabadító:

„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9) Isten üzenete a kegyelem éppen arról szól, hogy van számunkra megbocsájtás, újrakezdés.

A kegyelem egy ingyenes ajándék, amit nem érdemelhetünk ki, nem a cselekedeteinkért kapjuk, hanem azért, mert Isten tökéletesen, minden képzeletet felülmúlóan ismer és szeret minket. Van számunkra újrakezdés. Ehhez annyit kell tennünk, hogy Isten elé lépünk és saját szavainkkal imában elfogadjuk, hogy Jézus a mi bűneinkért is vállalta a kereszthalált és feltámadt, ezzel tisztára mosva az életünket a hibáinktól. Az imában nincsenek varázsszavak, a lényeg, hogy kifejezzük Istennek, hogy innentől személyes kapcsolatra vágyunk Vele. Mivel Isten tökéletesen szeret, mindenható és jobban ismer minket, mint mi önmagunkat, az őszinte imának meglesz a hatása és a személyes kapcsolat kezdete után nincs más dolgunk, mint figyelni Rá, rendszeresen imádkozni Hozzá és olvasni az igéjét, ami formál minket.

 

 

(Budaörsi INFÓ)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.