Változnak a jelzáloghitelre vonatkozó tájékoztatás szabályai

Változnak a jelzáloghitelre vonatkozó tájékoztatás szabályai március 21-étől – az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

 

A rendelet mellékletei tartalmazzák, hogy melyek a jelzáloghitelekről szóló általános tájékoztatás tartalmi követelményei, illetve azt, hogy a hitelezőknek, a hitelközvetítőknek vagy a közvetítői alvállalkozóknak hogyan kell eleget tenniük a személyre szóló tájékoztatási kötelezettségnek, valamint a személyre szóló tájékoztatás kitöltésének szabályait is.

A rendelet szerint a személyre szóló tájékoztatás kitöltésénél figyelembe kell venni a fogyasztó által megadott információkat az igényeiről, pénzügyi helyzetéről és az általa előnyben részesített feltételekről.

Az általános tájékoztatás tartalmi követelményei között szerepel egy reprezentatív példa bemutatása a hitel teljes összegével, a hitel teljes díjával, a fogyasztó által fizetendő teljes összeggel és a teljeshiteldíj-mutatóval.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.