Pályázati tanácsadás volt a budaörsi civil szervezetek részére a Városházán

(Budaörs, 2016. január 7. – Budaörsi Infó) Budaörs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala fontos feladatának tekinti a helyi civil szervezetek támogatását, ennek érdekében tájékoztató előadást szervezett 2016. január 6-án a budaörsi civil szervezetek részére a Nemzeti Együttműködési Alap 2016 évi szakmai pályázati kiírásaival kapcsolatban.

 

Előadók voltak Dohány Csaba és Joó Kinga, akik a Nemzeti Összetartozás Kollégiumától érkeztek.

Az előadásuk címe a Nemzeti Együttműködési Alap 2016.évi működési és szakmai célú pályázati kiírásainak bemutatása volt.

 

civil_forum

 

Az előadók elmondták, hogy ők a formai követelményekkel kapcsolatos kérdésekben nem tudnak segítséget nyújtani, mert a tartalmi bírálatát végzik a pályázatoknak, így ebben a témakörben lehetett számukra feltenni kérdéseket.

Amit kiemeltek, hogy pályázat írás esetén a pályázók szenteljenek nagyobb figyelmet a költségvetés elkészítésére, mert alacsonyabb elbírálást kaphatnak, ha csak egy összeget jelenítenek meg kiadásként és nem részletezik, nem indokolják meg, hogy mire szeretnék elkölteni a megpályázott összeget.

Majd Vágó Csaba kabinetvezető felkonferálta Suhajda Attilát, aki két szolgáltatási csomagot ajánlott fel megvásárlásra a jelenlévőknek, ami segítheti őket a sikeres pályázatírásban.

A tájékoztató nap célja az volt, hogy segítséget nyújtson a pályázni kívánó szervezeteknek a NEA 2016-os pályázati felhívásban, útmutatóban és a kapcsolódó mellékletekben leírt szakmai, pénzügyi és adminisztratív feltételek értelmezésében, helyes pályázat elkészítésében – a siker érdekében.

 

civil_forum2

 

A helyi Fidesz szervezet decemberben tartott hasonló tájékoztatót Budaörsön. A civil szervezetek működési támogatására 2016. január 5-ig lehetett beadni a pályázatokat. A szakmai programokra 2016. január 18-ig lehet pályázni.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.