Lemondtak a lengyel közszolgálati televízió vezetői

Lemondtak pénteken a lengyel közszolgálati televízió csatornáinak vezetői, lépésük a médiatörvénynek a lengyel parlament által elfogadott módosításával függ össze – közölte a Gazeta Wyborcza liberális napilap honlapja. A lengyel közszolgálati rádió első csatornája tiltakozó akciót indított el, ugyanakkor a rádió vezetőinek egy rész elhatárolódott ettől.

 

Az októberi választások nyomán kormányra került jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) által tervezett lengyel közmédia-reform előkészítő szakaszát indító, a médiatörvény kis módosításának nevezett jogszabály miatt Piotr Radziszewski, a TVP1, Jerzy Kapuscinski, a TVP2 főnöke, Katarzyna Janowska, a TVP Kultura, valamint Tomasz Sygut, a Televíziós Hírügynökség vezetője egyidejűleg nyújtotta be lemondását, amit Janusz Daszczynski, a lengyel közszolgálati televízió főigazgatója elfogadott.

A törvénymódosítás miatt a lengyel közszolgálati rádió  első csatornájának (Jedynka) főszerkesztője, Kamil Dabrowa is tiltakozott pénteken a PAP lengyel hírügynökségnek átadott nyilatkozatában. Bejelentette: péntektől kezdve a Jedynka minden egész órakor felváltva Lengyelország és az Európai Unió himnuszát sugározza, a tiltakozás ezen formájával “a pluralizmusnak és a szólásszabadságnak a lengyel közmédiában való veszélyeztettségére” kívánja felhívni a figyelmet.

Dabrowa szerint a lengyel közmédia “rendkívüli helyzetbe” került, mert az új törvénymódosítás – amelyet széles körű konzultációk nélkül fogadtak el – korlátozza a lengyel médiatanács (KRRIT) jogkörét. A főszerkesztő arra utalt, hogy a jogszabály értelmében az eddig részvénytársasági keretben működő média – a rádió és a tévé – vezetőit a jövőben nem a KRRIT, hanem a kincstárügyi miniszter nevezné ki. A KRRIT egy öttagú, a szejm, a szenátus és az államfő jelöltjeiből álló állami szerv. Annak élén 2010 óta a Bronislaw Komorowski volt államfő jelöltjeként megválasztott Jan Dworak áll. Az új törvénymódosítás szerint a testület továbbra is gyakorolná a közmédia szakmai, szólásszabadsági felügyeletét.

Dabrowa akciójától ugyanakkor elhatárolódott az összesen 8 csatornával rendelkező lengyel közszolgálati rádió vezetőinek egy része a wpolityce.pl konzervatív hírportálnak továbbított  nyilatkozatban. A levél a PR  programtanácsának elnökhelyettese,  Henryk Cichecki által tolmácsolt álláspontot idézi. Dabrowa tiltakozása eszerint nem felel meg a lengyel közszolgálati rádió – egy társadalmi vita valamennyi résztvevőjével szemben –  egyforma távolságtartást előirányzó műsorpolitikai elveinek.

A PiS átmenetinek szánja a kincstárügyi tárca szerepét a közmédia káderpolitikájában. A jövő év első felében végrehajtandó, mélyrehatónak beharangozott reform során a közszolgálati rádiót, a televíziót és a PAP hírügynökséget nemzeti kulturális intézményekké alakítanák át, más szervezeti struktúrával és megváltozott finanszírozással. A reformot a közmédia szerepének elengedhetetlen megerősítésével, a nézetek pluralizmusának biztosításával indokolják.

A lengyel parlamenti alsóházban szerdán, a felsőházban pedig csütörtök este megszavazott jogszabály azonnali hatállyal megszünteti majd a közszolgálati rádió és televízió jelenlegi vezetésének mandátumát. A törvénymódosítás hatályba lépése előtt még Andrzej Duda államfő jóváhagyása szükséges.

A jogszabály ellen az ellenzék és a nemzetközi médiaszervezetek tiltakoztak. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán levéllel fordult a lengyel kormányhoz, részletes tájékoztatást kérve a törvényről és arról, hogy mennyiben vették figyelembe annak előkészítésekor a hatályos közösségi szabályozást és a média sokszínűségének követelményét.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.