NFM: 44 ezren nyújtottak be pályázatot a mosógépcsere programban

A nemzeti fejlesztési miniszter még karácsony előtt jóváhagyta az utolsó körben támogatásra felterjesztett pályázatokat is, ezzel lezárult az Otthon Melege Program keretében mosógépcserére benyújtott 44 ezer pályázat feldolgozása – mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szóvivője szerdán az M1 csatornán.

 

Kiss Anita szerint óriási volt az érdeklődés a pályázat iránt, a minisztérium kezdetben 500 millió forintot szánt erre a célra, végül ezt az összeget a megnövekedett igények miatt több mint 1,8 milliárd forintra emelte.

Kiemelte: a pályázat egyik szempontja pont az volt, hogy minél nagyobb energiamegtakarítást érjen el a vásárló az új készülékével.

A támogatási formáról elmondta: a mosógépek árának legfeljebb a felét lehetett elnyerni a pályázaton, ez 25 ezer és legfeljebb 45 ezer forint között mozgott.

A pályázók több mint 90 százaléka részt vehetett a mosógépcsere programban – tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy jövőre valószínűleg az NFM a családi házak korszerűsítését helyezi majd előtérbe.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.