Meggyújtották az első adventi gyertyát Budaörsön (képek)

(Budaörs, 2015. november 29. – Budaörsi Infó) A héten kezdődött az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A templomokban országszerte advent első vasárnapjának liturgiáját tartják. Budaörsön több héten át tartó rendezvénysorozat vette kezdetét Budaörsi Advent elnevezéssel, amely a karácsonyi ünnepek idején éri majd el a csúcspontját.

 

Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek lelkileg a keresztények az ünnepet megelőző hat héten keresztül, ebből rövidült le a négy vasárnapot átívelő adventi időszak.

A három lila és egy rózsaszín gyertyával feldíszített adventi koszorú hagyománya a közös karácsonyvárást segíti, nemcsak a templomban, hanem a családokban és más közösségekben is. A gyertyák színei szimbolikus jelentőséggel is bírnak: a lila a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal.

A Templom téren 2015. november 28-án tartották meg  a gyertyagyújtó ünnepséget az adventi koszorúnál. 

 

adventi_gyertyagyujtas_1_2015 (10)

adventi_gyertyagyujtas_1_2015 (2)

Főcze Károly, Budaörsi Szent Tarzíciusz Egyesület

 

adventi_gyertyagyujtas_1_2015 (1)

advent_gyertyagyujtas

Varga János – Római Katolikus Plébánia, plébános

 

adventi_gyertyagyujtas_1_2015 (7)

Petőné Püski Ilona – Református Egyházközség, lelkész

 

adventi_gyertyagyujtas_1_2015 (9)

Endreffy Géza – Evangélikus Egyházközség, evangélikus lelkész

 

adventi_gyertyagyujtas_1_2015 (5)

adventi_gyertyagyujtas_1_2015 (4)

adventi_gyertyagyujtas_1_2015 (3)

 

adventi_gyertyagyujtas_1_2015 (8)

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.