Önálló Pest megye régió kialakítása mellett döntött a közgyűlés

(Budaörs, 2015. október 31. – Budaörsi Infó) Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése egyhangúlag támogatta az önálló Pest megye régió kialakítását.

 

Pest megye társadalmi-gazdasági fejlődésében (a 2007-13 közötti időszak adatait is megvizsgálva) több területen komoly visszaesés tapasztalható, és ezen visszaesés jelentős részben összefügg a megyei fejlesztésekre jutó források csekély voltával. Ezért a közgyűlés javasolja a kormány részére, hogy a 2016. évi regionális lehatárolás felülvizsgálata során Pest megye önálló NUTS-2-es régióvá válásáról szülessen döntés.

A képviselők egyben döntöttek arról is, hogy felkérik a megye települési önkormányzatait, hogy a Pest megye önálló régióvá válásának támogatását képviselő-testületi határozattal fejezzék ki.

Pest Megye Közgyűlése az elmúlt másfél évtized során több alkalommal foglalkozott az önálló régió kérdésével, annak érdekében, hogy a valós fejlettségének megfelelő statisztikai besorolásba kerüljön Pest megye.

Jelenleg a megye a fővárossal közösen alkotja a Közép-magyarországi régiót (KMR). A régió speciális helyzetét az okozza, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében – Budapest hatása miatt – a közösségi átlag fölött áll, ezért – eltérően a többi hat magyar régiótól – 2015-2020 között nem jogosult olyan mértékű és feltételrendszerű európai uniós támogatásokra, mint a közösségi átlag 75 százaléka alatti legfejletlenebb régiók.

A régióban elérhető források csökkenése elsősorban Pest megyét érinti hátrányosan, mivel Pest megye Budapest nélkül a kevésbé fejlett régióknak számítana. Ez a megye számára lényegesen több forrást jelentene a gazdasági szereplőknek, és a közszféra fejlesztéseihez.

A közgyűlés döntését üdvözölte Szűcs Lajos, Pest megye miniszteri biztosa, korábbi megye elnök.

(Forrás: pestmegye.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.