Klímaváltozás elleni vándorkiállítás nyílt Budaörsön

A klímaváltozást kiváltó tényezők negyven százalékát a fogyasztók kontrollálják, s fogyasztóként mindenki döntési helyzetben van minden nap – hívta fel a figyelmet Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője egy klímaváltozás elleni vándorkiállítás megnyitóján csütörtökön Budaörsön.

 

Az egyik nagyáruház által útjára indított, gyerekeket megszólító játékos vándorkiállítás első állomásán Kőrösi Csaba hangsúlyozta: mindennapi döntéseink, életvitelünk jelentős hatással bírnak, hiszen nem mindegy, hogy mit veszünk le a polcról, milyen messziről jön az áru, a termék vagy szolgáltatás előállításához mennyi energiát kellett befektetni, mennyi vizet használtak fel és mennyi szén-dioxid-kibocsátással járt.

Hozzátette, hogy a klímaváltozás az egyik legsúlyosabb kihívás, amivel jelenleg az emberiség szembenéz, s a tét az élhető világ: a vizünk, a kenyerünk, a versenyképességünk, az egészségünk és a finanszírozható jövőnk.

Az igazgató felidézte: Áder János köztársasági elnök kezdeményezése, az Élő bolygónk – amellyel nemzetközi klímakampányhoz csatlakozott Magyarország – nemcsak arról szól, hogy felelősséggel tartozunk közös dolgainkért, de arról is, hogy van megoldás. Úgy fogalmazott: fordulat előtt állunk, az év végén Párizsban kezdődő klímakonferencia az első nagy lépés, “de Párizs nem az út vége, hanem egy hosszú út eleje”.

Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete beszédében egyebek mellett a magyarok téma iránti érzékenységét hangsúlyozta, valamint a magyar köztársasági elnök elkötelezettségét a klímakonferencia sikere iránt.

Dominique Ducoux, az áruház vezérigazgatója az eseményen kiemelte: a vállalatcsoport célul tűzte ki, hogy előmozdítsa az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságba való átmenetet, prioritásként kezeli az energiahatékonyságot, s olyan termék- és szolgáltatáskínálatot kíván kialakítani, amelyben a termékek előállítása, forgalmazása, felhasználása és megsemmisítése is az alacsony kibocsátás ügyét szolgálja.

Ennek szellemében vállalták, hogy Magyarországon a következő három évben 20 százalékkal, 9800 tonnával csökkentik széndioxid-kibocsátásukat. Emellett az itt keletkező hulladék mintegy hatvan százalékát válogatják, illetve az Élelmiszerbankkal kötött megállapodás keretében élelmiszert juttatnak a rászorulóknak.

A francia áruházlánc akciója az ENSZ és a francia külügyminisztérium által szervezett, Párizsban megrendezendő 21. klímakonferenciához kapcsolódik.

A cég áruházaiban szervezett vándorkiállítás hat tablóján a táplálkozás, a közlekedés és az otthon felől közelítve mutatják be a gyerekeknek a klímaváltozást és a széndioxid-kibocsátást, az egyes helyszíneken klímavoks leadási lehetőséget is szerveznek az Élő bolygónk kampány javára.

(MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.