Szemtanút keres a rendőrség

A budaörsi rendőrök várják azok jelentkezését, akik érdemi információval tudnak szolgálni egy budaörsi balesettel kapcsolatban. A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 13010-2743/2015. bűnügyi számon eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettes az általa vezetett Mercedes típusú, A osztályú, sárga színű – ismeretlen forgalmi rendszámú – személygépkocsival közlekedett 2015. szeptember 1-jén 17 óra 35 perc körüli időben az M1-M7 autópályák közös bevezető szakaszán Budapest felé. Az ismeretlen tettes haladása során a 12-es kilométerszelvényben eddig ismeretlen okból nekiütközött az előtte haladó személygépkocsi hátuljának. Az ütközés után a sértett kiszállt az autóból, a jármű mögé ment és ekkor látta elhaladni a balesetet okozó gépkocsit, melynek törött volt az eleje. A baleset okozója segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül továbbhajtott.

 

A sértett a baleset következtében – az elsődleges adatok szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a személygépkocsiban anyagi kár keletkezett.

 

A rendőrség várja azok jelentkezését, akik a balesetet látták vagy arról érdemi információval rendelkeznek! Jelentkezni személyesen a Budaörsi Rendőrkapitányságon vagy munkaidőben telefonon keresztül a 06-23/505-400-as telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén lehet.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.