Folytatódik a “Látni és látszani” kampány

(Budaörs, 2015. október 23. – Budaörsi Infó) Az év végéhez közeledve egyre inkább a csapadékos (esős, havas) időjárás lesz a jellemző és ilyenkor a közlekedés legfőbb színterein, az utakon az aktuális időjárási viszonyok nem éppen optimális feltételeket teremtenek. Ősszel a közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ebben az időszakban a járművezetők egyik fontos felelőssége, hogy a járművük felkészítéséről gondoskodjanak.

 

Emellett másik fontos dolog, amit a járművezetők nem vesznek kellőképpen komolyan, az a saját szemük épsége, a látásuk megfelelősége. A tapasztalatok szerint a járművezetők nem fordítanak kellő figyelmet saját látásuk fontosságára, pedig a biztonságos közlekedés alapfeltétele a külső információk megszerzése, a közlekedés során az ezen információk alapján hozott döntés meghozatala, ezáltal a külső körülményekre való megfelelő reagálás.

A statisztikai adatok és a közlekedésrendészeti szakmai tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy az őszi hónapokban számos személysérüléses (közöttük halálos) közúti baleset következik be az észlelhetőség hiánya miatt. Alapvetően ez a tény áll a hátterében az ORFK-OBB tradicionális őszi „Látni és látszani” kampányának, melyet megújított formájában, együttműködő partnerek bevonásával immár negyedik alkalommal szervez meg.

A „Látni és látszani” kampány hivatalos sajtótájékoztatójára 2015. október 01-én 11.00 órakor került sor Budapesten, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági és oktatási parkjában.

A megnyitón megjelent Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára, Rósa Gergely, a kampányban érintett Carl Zeiss Vision Hungary Kft. kereskedelmi vezetője, Kiss Norbert, Európa-bajnok kamionversenyző, aki a kampány népszerűsítéséért száll síkra.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a „Látni és látszani” kampányt 2015. október 1-én vette kezdetét és a fokozott rendőri ellenőrzések végéig, várhatóan december 10-ig tart. A kampány során az ORFK-OBB arra ösztönzi a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőségekkel, vagyis vizsgáltassák át járművüket és ellenőriztessék a látásukat.

 

Ezek a vizsgálatok térítésmentesek. A kampányba szakszervizek és optikusok kerültek bevonásra az ország különböző részein, s ez a lista a kampány során további résztvevőkkel is folyamatosan bővül.

A 2015. október 1-től december 10-ig tartó időszakban valamennyi érintett szakszerviz térítésmentesen vizsgálja át a gépjárműveken az alábbiakat:
–    lámpák, fényvisszaverő elemek működése, a lámpatestek állapota, rögzítettsége,
–    fényvetőegységek állapota,
–    világítási tulajdonságok.

 

A gépjármű vizsgálatára magánszemélyek és cégek egyaránt jelentkezhetnek. A kezdeményezés a személy,- és a tehergépkocsikra, valamint a motorkerékpárokra is kiterjed. A szakszervizek a vizsgálatokon megjelent gépjárművek vezetői részére egy igazoló lapot adnak át, mely igazolja, hogy a jármű vizsgálaton részt vett, és ott a járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. Javasolt, hogy a kapott igazoló lapot mindenki tartsa magánál a gépjárművével történő közlekedése során, és azt a közúti ellenőrzés alkalmával az intézkedő rendőrnek átadhatja.

A látás térítésmentes ellenőrzésére a kampányhoz csatlakozott optikus szakemberek által nyílik lehetőség.

 

A „Látni és látszani” kampánynak saját Internetes felülete is van, mely folyamatos feltöltés alatt áll (rendszeresen bővül). A www.latnieslatszani.hu elérhetőségű honlapon nem csak a kampánnyal kapcsolatos információkat, hanem a csatlakozott gépjármű szakszervizek és optikusok listáját is el lehet érni.

A kampány második részében, 2015 novemberétől a rendőrség a forgalomban résztvevő járművek világítását, valamint az álló járművek kivilágítására vonatkozó rendelkezések megtartását kiemelten ellenőrzi.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.