Budaörsöt is érintő beruházás – Elkészült 240 kilométer új csatorna Budapesten

Befejeződött a 2013-ban indult fővárosi szennyvízelvezetési beruházás, amelynek keretében 240 kilométer új csatorna épült Budapest eddig ellátatlan területein. A beruházás több kerület mellett Budaörsöt is érinti.

 

Tarlós István főpolgármester a Budapest komplex integrált szennyvízelvezetése elnevezésű projekt XVIII. kerületi, szerdán tartott zárórendezvényén azt mondta, hogy a beruházás befejeztével végéhez ért a főváros egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházása.

A 34 milliárdos beruházásnak köszönhetően mintegy 20 ezer család élete vált tisztábbá, egészségesebbé és komfortosabbá – tette hozzá.

Tarlós István közölte, a beruházás célja az volt, hogy Budapest minél nagyobb része minél hamarabb rácsatlakozhasson a korszerű fővárosi csatornahálózatra, és a keletkező szennyvizek a káros anyagoktól megtisztítva kerüljenek vissza a természet körforgásába.

Közlése szerint a Duna tisztább lesz, hiszen az eddigi csatornázatlan háztartások szennyvize a főváros szennyvíztisztító-telepeire jut, majd onnan a legkorszerűbb eljárásokkal megtisztítva kerül vissza a folyóba.

Az új szennyvízcsatornának köszönhetően a csatlakozó háztartások számára végleg megszűnnek a szippantással járó kényelmetlenségek és a magas költségek, továbbá a környezetvédelmi és a kényelmi előnyökön felül az ingatlanok értéke is növekedni fog a közműfejlesztés nyomán – mondta a főpolgármester.

Tarlós István kitért arra is, hogy a beruházás keretében a csatornahálózat kiépítése mellett a fővárosi szennyvízrendszer fontos elemei is megvalósultak: a dél-budai főművi rendszer befejezése után Budafok szennyvize – amely korábban a tisztítás nélkül közvetlenül ömlött a Dunába – a Központi Szennyvíztisztítóba jut. Végleg megszűnnek a dél-budai szennyvízkiömlők, a tisztítatlan szennyvíz így nem terheli tovább a Dunát.

A főpolgármester hangsúlyozta: a projekttel a főváros a korábbi évtizedek súlyos adósságát törlesztette, és az az előzetesen megígért időkeretet betartva fejeződött be.

Ughy Attila (Fidesz-KDNP), a XVIII. kerület polgármestere arról beszélt, hogy a kerületben indultak meg 2013 őszén a munkálatok, és itt 100 kilométer csatornát fektettek le.

Elmondta, a kerületben több mint 7200 család életminőségén sikerült javítani a beruházással. Megjegyezte azt is, hogy az eredetihez képest még 2,5 kilométer csatorna lefektetésével 140 család szennyvízproblémáját oldották meg a kerületben.

A rendezvényen közreadott sajtóanyag szerint az összesen 16 kerületet és Budaörsöt érintő beruházás összköltsége 34,1 milliárd forint volt, amelyhez az Európai Unió és az állam együttesen 27,6 milliárd forint támogatást nyújtott.

A kivitelezési munkák összesen 1300 utcát érintettek, a szennyvízvezetékek mellett 19 átemelő készült el. Az új szennyvízhálózat kiépítésén egyidejűleg akár 600-an is dolgoztak, a munka szakszerű lebonyolításáért 60 mérnök felelt.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.